magyar   italiano

PERFOMEDIA 2013 – Olasz performansz-fesztivál

PERFOMEDIA 2013 – Olasz performansz-fesztivál


A kortárs magyar és nemzetközi művészetet, annak is elsősorban a progresszív vetületét hosszú évek óta figyelemmel kísérő és prezentáló 2B Galéria 2013. június 28-ától 30-ig rendezi meg a PERFOMEDIA 2013 című performansz-fesztivált.

Az Emilio Morandi és Šwierkiewicz Róbert kezdeményezésére született és a 2B Galéria szervezésében idén három budapesti helyszínen megrendezésre kerülő nemzetközi fesztiválon az olasz, belga, francia, magyar, lengyel, spanyol képzőművészeti szcéna kiemelkedő alkotóinak performansz-tevékenységét ismerhetjük meg. A nagy hagyománnyal rendelkező, évtizedek óta a kortárs olasz avantgárd mértékadó fórumaként működő Perfomedia csoporttal a 2B Galéria évek óta gyümölcsöző munkakapcsolatot ápol: 2010-ben a galériában, 2012-ben pedig az A38 hajón is bemutatkoztak már.

Ezúttal a korábbi alkalmi fellépéseken, rendezvényeken túllépve, a különböző itáliai és nemzetközi színtereken már hosszú idő óta megrendezett Perfomedia fesztiválnak Budapest ad otthont, három különleges, az esemény szellemiségéhez méltó helyszínnel: a 2B Galéria Ráday utcai kiállítótere mellett az A38 hajó és a Kiscelli Múzeum is részt vesz a programban.

A fellépő művészek akcióiban a művészet nyitott térség, olyan tér, amelybe különböző mélységekig
merülhetünk el a rituális eseményekként megélt gesztusokon, hangokon, látomásokon keresztül.


A fesztivál három helyszíne:

2B Galéria (Budapest, 1092 Ráday utca 47.)
A38 hajó (Budapest, Petőfi híd budai hídfő)
Kiscelli Múzeum (Budapest, 1037 Kiscelli utca 108.)


Résztvevő művészek:

Analia Beltran I Janes – Madrid
Daniel Daligand – Párizs
Grazyna Borowik & Aleksander Pieniek – Krakkó
Attilio Fortini – Párizs
Šwierkiewicz Róbert – Budapest
Mauro Andreani – Livorno
Bruno Sullo – Livorno
Paolo Bottari – Livorno
Ladik Katalin – Budapest
Emilio & Franca Morandi – Ponte Nossa
Szkárosi Endre - Budapest
Paolo Conti, Ezio Bianchi, Sonja Menichelli – Parma
Logos Women – Gent
Alidermes: Bruno Cassaglia & Alessandra Cevasco – Savona

Program:

2013. 06. 28. 18 óra
2B Galéria
Köszöntőt mond: Gina Giannotti az Olasz Intézet igazgatónője
Az eseményt megnyitja: Šwierkiewicz Róbert és Szkárosi Endre

2013. 06. 29. 17 óra
A38 hajó
Shozo Shimamoto és a Pictore Euforico emlékest

2013.06.30. 11 óra
Kiscelli Múzeum
Robin Crozié munkásságához kapcsolódó események


Ezen a páratlan rendezvényen az olasz kultúra nem mindennapi szeletével ismerkedhetnek meg az érdeklődök. A szervezők mindenkit szeretettel várnak!

Hírek

Életének 81. évében elhunyt Kelemen János filozófus, italianista, a Dante kutatás nemzetközileg ismert szakértője, az MTA rendes tagja, akit kollégái és barátai legtöbbször Jimmy-nek szólítottak.

Kelemen János (Jimmy) 80. születésnapját ünnepeljük!

Kelemen János, Jimmy, 80. születésnapját június 7-én, szerdán ünnepeljük. Hely: Magvető Café, Dohány u. 13. Időpont: 2023 június 7. 18.00.-20.00.

MDT 2023. áprilisi ülése

Az MDT következő ülése 2023 április 21-én, pénteken, az Ókortudományi Társaság 17.00-tól kezdődő felolvasó déluránján lesz, melynek helyszíne: ELTE BTK "A" épület, Kari Tanácsterem. Előadó: Draskóczy Eszter, előadásának címe: A látomás mint irodalmi műfaj: ...

MDT 2023. márciusi ülése

A Magyar Dantisztikai Társaság következő ülését 2023 március 31-én, pénteken, 15.30-tól, a szokott helyen (ELTE Olasz Tanszék, Kardos Tibor terem) tartja. Előadó: Franco Ricordi Előadásának címe: La Commedia di Dante in una nuova interpretazione poetica, filosofica e teatrale ...

"A költészet 360 fokos létező" Szkárosi Endre költőre és italianistára emlékezünk 2023. március 22-én 18:00 órakor az Olasz Kultúrintézetben.

Az MDT következő ülésének időpontja: 2023. március 10.

Az MDT következő ülésének időpontja: 2023. március 10. Armando Nuzzo előadását hallgathatjuk meg.

Az MDT következő ülésének időpontja 2022. október 28. helyett NOVEMBER 4!!

Az MDT soron következő ülésén Csantavéri Júlia "Szerepek és színek. Egy színházi és egy televíziós. Pokol-adaptáció a Kádár-korból" c. előadását hallgathatjuk meg.

A Magyar Dantisztikai Társaság 2022 júniusi ülése

Király Erzsébet "«Itália bennük van». Művészi önértelmezések és Dante-kultusz a XIX-XX. század fordulóján" c. előadását hallgathatjuk meg a Magyar Dantisztikai Társaság következő ülésén.

A Magyar Dantisztikai Társaság 2022 májusi ülése

A Magyar Dantisztikai Társaság 2022 májusi ülésén Mátyus Norbert előadását hallgathatjuk meg a Pokol I. énekének allegórikus olvasatairól.

Szkárosi Endrére Faragó Dániel emlékezik

Faragó Dániel beszéde Szkárosi Endre temetésén 2022. április 12. napon a Farkasréti Temetőben
Főoldal   |  Rólunk   |  Hírek   |  Konferencia   |  Klub   |  Írások, tanulmányok   |  Galéria   |  Kapcsolat   |  Beszámolók
ELTE Olasz Tanszék, 1088 Budapest, Múzeum krt. 4/c. | Telefon., fax: +36 1 411 6563. | E-mail: info@itadokt.hu
Logo by Kovács Borbála Designed by Avalanche and coded by Netcube
Copyright © ITADOKT 2010. Minden jog fenntartva.