Életének 81. évében elhunyt Kelemen János filozófus, italianista, a Dante kutatás nemzetközileg ismert szakértője, az MTA rendes tagja, akit kollégái és barátai legtöbbször Jimmy-nek szólítottak.
Jimmy távozása pótolhatatlan veszteséget jelent a bölcsészeti kutatások számára, filozófusoknak és italianistáknak egyaránt.
Kelemen János (Kassa, 1943 június 8 – Budapest, 2024 január 31), jelentős életművet hagyott az utókorra mind a filozófia, mind az italianisztika terén. Az alábbiakban néhány állomását emeljük ki nagyívű tudományos pályafutásának.
A József Attila Tudományegyetemen (JATE, ma: SZTE) szerzett tanári diplomát (olasz, orosz és francia szakon) 1966-ban, majd az ELTÉ-n filozófia szakon végzett 1969-ben. 1970-től az ELTE BTK Filozófia Tanszékén (ma: Általános Filozófia Tanszék) kezdte egyetemi oktatói pályafutását, 1984-ben kapta meg egyetemi tanári kinevezését. 1990-1994 között a Római Magyar Akadémia igazgatójaként tevékenykedett, 1995-1997 közti időszakban a JATE BTK Olasz Tanszékének vezetője, az 1998-2008 közti időszakban az ELTE BTK Filozófia Intézetének igazgatója volt.
2004-ben az MTA levelező, 2016-ban rendes tagjának választották meg. 2004-ben alapította a Magyar Dantisztikai Társaságot, melynek 2022-ig elnöke, azt követően tiszteletbeli elnöke volt. Több éven át volt a Magyarországi Francia Nyelvű Filozófiai Társaság elnöke, valamint a European Journal for Semotic Studies című tudományos szakfolyóirat szerkesztőbizottságának tagja.
Kutatási területe a nyelv- és történetfilozófia, a szemiotika (ezen belül Umberto Eco munkássága), Dante Alighieri életműve. Jelentős műveket publikált az olasz, az angolszász és francia filozófia, továbbá a klasszikus német filozófia témájában.
Főbb díjai, elismerései:
Sabetia Ter (Napoli, 1992)
Premio Salvatore Valitutti (Salerno, 1995)
Arany János Közalapítvány Ránki György-díja (1998)
Premio internazionale Benedetto Croce (Messina, 2003)
Széchenyi-díj (2007)
Ordine della Stella d’Italia nel grado di Commendatore (2014)
Akadémiai díj (2016)
Néhány jelentősebb műve:
A nyelvfilozófia kérdései – Descartes-tól Rousseau-ig (1977)
A „nemes hölgy” és a „szolgálóleány” (1984)
Nyelv és történetiség a klasszikus német filozófiában (1990)
Idealismo e storicismo nell’opera di Benedetto Croce (1995)
Az olasz hermeneutika Crocétól Ecóig (1998)
A Szentlélek poétája (1999)
Az ész képe és tette. A történeti megismerés idealista elméletei (2000)
A filozófus Dante. Művészet- és nyelvelméleti expedíciók (2002)
Nyelvfilozófiai tanulmányok (2004)
Dante, Petrarca, Vico (2007)
Eco visszhang (2008)
The rationalism of Georg Lukács (2014)
Nyelv és történelem: Dante, Vico, Hegel (2014)
Komédiámat hívom tanúmul. Az önreflexió nyelve Danténál (2015)
Főszerkesztőként (Nagy József társszerkesztésével) és társszerzőként munkásságából mindenképp kiemelendő még Dante Alighieri, Komédia, I-II (Pokol; Purgatórium). Kommentár (2019; 2022) című mű.
Jimmy távozása pótolhahtatlan veszteséget jelent a bölcsészeti kutatások számára, filozófusoknak és italianistáknak egyaránt.
Két fontos nekrológ:
https://mta.hu/mta_hirei/elhunyt-kelemen-janos-filozofus-113500
[Nagy József]