magyar   italiano

Paolo Fresu koncertje Budapesten


Budapesten járt a világhírű szárd jazz-muzsikus, Paolo Fresu. A GFS Trióval (Trilok Gurtu, Omar Sosa, Fresu) lépett fel a MomKultban a Get Closer fesztiválon, amely az egyes zenei események mellé zenés költői felolvasásokat is szervezett. Az egyik fellépő költő Zalán Tibor volt, akinek személyes beszámolóját tesszük közzé. 



Paolo Fresu

Fotók: Kleb Attila



Gyötri gyönyörűségesen
Tűnődések a Get Closer jazz-fesztivál után

Amikor felhívnak, hogy lépjek fel a háromnapos jazz-fesztiválon, zavarba jövök. Trilok Gurtu is a szereplők között van, akinek a munkálkodását kora ifjúságomtól kitüntető figyelemmel kísértem. Amikor őt hallom, mindig eszembe jut, hogy valaha doboltam, és komoly jövőt jósoltak nekem a hangszeren, azután persze, ahogy sok mást, ezt is elhagytam. Eljátszom a gondolattal, hogy Trilok Gurtu olvas fel valahol Indiában verseket, és én ülök a dobok mögé a felolvasása után. Ez persze idétlen elgondolás volt, ahogy fatalista az, hogy egyazon este lépünk föl majd mindketten, és a GFS trió (Gurtu, Fresu, Sosa) ki fogja várni, míg én (f)elolvasom a verseimet a kupolateremben, és csak azután fognak neki az örömzenének.
De előre szaladtam. Molnár Zsolt és Kleb Attila intézi a dolgokat, ők ajánlják fel, hogy válasszak magamnak jazz-zenészt társul (persze, azonnal Binder Károlyra gondolok, akivel évtizedekkel ezelőtt sokat „koncerteztünk” együtt – az idézőjel annak szólt, hogy miközben ő véresre verte a zongorát, én tűnődő szövegeket olvastam föl kellően bátortalanul), fényképeznek a plakáthoz, szerződést kötnek egy hónappal a rendezvény előtt – szóval csupa olyan dolog történik velem, amihez nem vagyok szokva, vagy ha igen, akkor se nagyon. A vasárnapot lefoglalta Petőcz Andris, a pénteket Háy Janó, egyértelmű, hogy nekem a szombat este jut. Akkor még nem sejtem, hogy ez a legrosszabb este, ami, persze, a legjobb este lesz számomra. Vegyük sorra az estéket! 


Paolo Fresu


Április 22. péntek
Úgy terveztem, hogy a rendezvényt családi összejövetellé teszem. Pénteken Sára lányom, szombaton Csilla, a feleségem, vasárnap Judit lányom lesz a társam a koncert-kalandokban. De Sára, két apró gyermekére, Bobóra és Zizire hivatkozva, lemondja az első estét. Valamiért Kőszegi Lacika jut eszembe (László ő másoknak, vagy Köszi, de nekem, mint volt tanítványom, már megmarad mindétig – milyen avitt szavak jutnak néha eszembe! – Lacikának). Felhívom, vállalja, van kedve hozzá, eljön velem az elsőnapi koncertekre. Fél hét tájban érünk a MOM-ba, vagy mOmkUlt-ba, nem tudom már, a Rafael Mário Jazz Project a színpadon, ám a nézőtéren meglepően kevesen lézengenek. Fiatal zenészek, dinamikus a zene, de még nem tudom élvezni, amit hallok és látok; egyelőre bennem az emberektől való félsz – hirtelen észreveszem magamon, mennyire elszoktam, sőt, idegenkedem a sokaságtól. Sört iszunk, és rántott húsos szendvicset majszolunk mellé, meg a koncerteken elmaradhatatlan tepertős pogácsákat, belenézünk a Sirius Legacy koncertjébe, régi Sirius-számok jazz-feldolgozását hozzák, remek formában. Nyugtalan vagyok, várom a Háy-fellépést, ez számomra valamiképp a próbatétel, hogy holnap mit ne, és ezzel szemben mit igen. Háromnegyed órát csúszik a kezdés. Az öltözőben ütjük el az időt, Háy jön-megy, nem ideges, de nem is nyugodt, amikor beülünk a kezdésre, még csak legfeljebb két tucat ember üldögél a székeken. Azután, a felolvasás végére, szinte megtelik a terem. Háy Kardos Dániellel és Mogyoró Kornéllal lép fel. Elnyűtt, szétmosott trikó, valami tornacipőféle a lábán, nyilván mindez az imidzshez tartozik. Könnyedén, felszabadultan olvas, egyre jobban belelendül, hol áll, hol ül, hol járkál. A zenészek kiválóak és érzékenyek, sikerrel igyekeznek követni a költő csapongó kedvét. A végén rendes taps, és már rohan is mindenki Billy Cobham koncertjére, a nagyterembe. Billy Cobham ijesztően sok dobbal rakja körül magát egy dobogóra emelkedve, hogy aztán valamennyit használja is. Káprázatosan dobol. Amikor ő van a középpontban, mindig fölforrósodik a terem. Amúgy zenei patterneket nyomat a zenekara, a hetven fölött járó művész a koncert második részére elfárad, sok lesz az ismétlés, nyúlik a színpad, végül nem várjuk ki a befejezést, elindulunk a 17-es villamos megállója felé egy-egy doboz jeges sörrel a kezünkben Lacikával, ahogy az illik egy koncert után, és ahogy, talán, természetes is. 


Omar Sosa


április 23. szombat
Egész nap ideges vagyok. Egyedül a lakásban, a feleségem vidéken, talán megérkezik a felolvasásra, dolgoznom kéne, szöveg a Kortársnak, fordítások egy brazil antológiába – de csak mímelem a munkát, nem haladok egyikkel sem. Be kell lássam, izgulok. Pedig nem szoktam izgulni felolvasások előtt. De ez most, valahogy, más. Van egy üveg remek borom, a nászasszonyomtól kaptam, belekóstolok, de most az sem az igazi. A pár korty nem könnyít. Tűnődöm, mit vegyek föl, aztán egy fekete nadrág, egy fehér ing és egy zakó mellett döntök. Lehetne lezserebbül is talán, de az már megvolt tegnap. Figyelem magamat, az idegen terepre tévedt gyerek tanácstalansága az arcomon. A Chris Devil Trió játékát lekésem, addig totojázom a fürdőszobában, a Csaba Tóth Bagi Balkán Union koncertjén meg nincs erőm bent maradni, pedig izgalmas zenét játszanak – az öltöző forgalmában húzom meg magamat. Előbb kicsit szégyellem a megfutamodásomat, de aztán arra gondolok, valószínűleg ők sem jönnek be a felolvasásomra, így elhessegetem a rám törő lelkiismeret-furdalást. Binder érkezik egy bőrönddel és a szép kamaszlányaival, kérdezi, hoztam-e neki a könyveimből, amelyek azóta jelentek meg, hogy nem találkoztunk, mert ő hozott nekem lemezeket; azután az est forgatagában majd elfelejti ideadni a lemezeket, én meg elfelejtettem könyveket hozni magammal neki, így leszünk egálban… Az első és harmadik nap szerepel a Tavaszi Fesztivál programjában, dörmög Molnár Zsolt, ez a szombati nap nem, ha lehet, még kevesebben lézengenek lent, mint az előző napon, ne lepődjünk meg, ha nem lesz közönség. Kedvetlenül ülünk, lesz tíz nézőnk a viszonylag nagy teremben, nem túl biztató perspektíva. Fél órát csúszik a kezdés.
Meglepetésemre a terem majdnem megtelik nézővel, amikor fölmegyünk a színpadra. Binder nekikezd a zongorának, félelmetesen magas hőfokon tud kezdeni is ez az ember, egy ideig ücsörgök a kis asztalnál, magam is belefeledkezve a zenéjébe, azután, amikor a fejével már sokadszorra bólint felém, hogy no, akkor kezdhetem, belefogok az első szövegbe, amelynek előadásában ő is aktívan részt vesz – előadóként. Fogjuk a közönséget, a közönség meg van fogva. Azután jön az első meglepetés, Binder nem áll ki a zenével, ahogy megbeszéltük, a közösen előadott kezdővers után, hanem nyomja tovább, szólóban. Lekászálódom a színpadról az állómikrofon mögé, annyira rá van tolva a dobogóra, hogy a kis asztalra tudok könyökölni, lentről ez lezsernek tűnhet, valójában fájdalmas bal térdemet mentesítem a súlyom alól. A terem meg sem rezzen, azon veszem észre magamat, hogy én is élvezem, ami történik velünk. Mintha ismét harminc évvel ezelőtt lennénk, minden működik, jóllehet, se a zongorista, se a költő nem tartja be azt, amit előzőleg megbeszéltek, sőt, egyszer el is próbáltak. (Binder, ahogy az tőle elvárható, remekel, koncert után, csak úgy mellesleg veti oda, hogy ő már játszott Trilok Gurtuval valamikor, és hogy nem is volt rossz.) Hosszú taps, jó és melengető szavak, ölelések, barátok, ismeretlenek. Feleségem, aki a koncert elejére érkezett meg, így csak most találkozunk, azt mondja, érdekes volt. Megszoktam, hogy őszinte, megnyugszom, annyira tehát nem lehettem én se rossz. Végre megiszom egy nagy pohár bort, vagy talán kettőt is, lassan megnyugszom, a GFS Trió koncertjére teljesen magamhoz térve ülök be. A zenészek már bent vannak, de még nem kezdték el a koncertet.
Hatalmas zene! Sosa showmankedik és káprázatosan billentyűzik, Fresu lehetetlen pózokban ülve gyötri gyönyörűségesen a trombitáját, Gurtu pedig annyira pontos, hogy svájci órát lehetne beállítani az ütéseire. Szemem-szám tátva, amit Billy Cobham koncertjén hiányoltam - a doboson kívül a többi zenész érvényes jelenlétét - itt teljességgel megvalósul. Alkalmi trió ez is, de olyan, mintha egymásnak lennének teremtődve a zenészek – és a zenéjük. A hihetetlenül magas színvonalú koncerthez méltatlanul kevés a néző a küzdőtéren, de ez láthatóan nem zavarja a fellépőket. Örömzene a javából, még a villamoson ülve is kábult vagyok attól, amin keresztülmentem az elmúlt két-három órában. 


Trilok Gurtu


április 24. vasárnap
Megint egy piszmogós, majdnem fölöslegesen eltelő nap, pedig már kiment belőlem a fellépés előtti-utáni izgalom, és ismét tét nélkül mehetek – nézőként – a Get Closer fesztiválra. Zárónap, BG 5, Bass Loco, Petőcz András olvas fel, és Richard Bona zárja a napot és a fesztivált a zenekarával. Judit lányom telefonál, ne találkozzunk sehol, ő egyenesen a MOM-ba jön. Valamitől elveszetten, nagyon magányosan ücsörgök a 17-es villamoson, csak akkor villanyozódom fel, amikor meglátom a lányomat a nagy oszlopok között. Az előzenekarok ismét fiatalok fiatal zenéjét hozzák, bemelegítő sör, pogácsa, öltöző. Petőcz szokatlanul ideges, pedig rutinos, „vén” költő, ki tudja, hány felolvasással a háta mögött, új verseket olvasok fel, hajol a fülemhez, és most úgy érzem, csapnivalóak. Nem tudom, mivel lehet ilyenkor megnyugtatni egy embert, azzal-e, hogy lent nagyon sokan vannak a szombat estéhez képest, és ha csak a töredéke feljön a kupolába ennek a sok embernek, már megtelik a terem, vagy azzal, hogy biztosan nem csapnivalóak az új versei, amelyeket, persze, nem ismerhetek. Valóban, szinte megtelik a terem a kezdésre, a költő fekete kalapban ballag föl a színpadra, ledobja a zakóját a szék karfájára, Mózes Tamara elfoglalja a helyét a zongoránál, Nemes Janó pedig válogat a fúvós hangszerei között. Petőcz meglepően sokat olvas, a másik két művész nagy gonddal követi minden mondatát, figyelik – a közönséggel együtt -, hogyan cserélgeti a kalapját baseball-sapkára, meg vissza, hogyan járkál fel-alá, méregeti a közönségét, elhallgat vers közben, azután ismét nekilendül. Az idegessége láthatóan elmúlt, felül a zenékre, az első öt perc bizonytalansága után megtalálja azt a lebegés-lebegtetést, ami őt is, a közönséget is viszi magával. Amikor befejezik a mini-koncertet, megérdemelt taps következik.
Jó érzés, hogy mindhárom felolvasás tetszett a közönségnek, hogy mindháromnak volt közönsége, és mindhárman mosolyogva jöttünk le a színpadról, előbb megölelve persze zenész-barátainkat, akik nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a zenéért ideérkező közönség szeresse a verseket is. Kapkodva koccintgatunk, lentről már fölhallatszik a taps, a kiabálás. Richard Bona a színpadon! Judittal szerzünk magunknak ülőhelyet az erkély harmadik sorában, remekül látjuk a színpadot, a rettenetesen sokat, ugyanakkor szellemesen, beszélő Bonát. A zene csalódást okoz, ahogy az együttes is. A trombitás és a billentyűs ugyan törekszik valami jazz-szerűségre, de a dobos mintha nem hallaná, hogy a többiek mit játszanak, egyetlen szólójában sem pontos és ritmustartó, a szólógitár szürke (ha lehet egy szólógitár hangját szürkének nevezni), Bona el van telve magától és közönsége imádatától, inkább show-t csinál, minthogy zenélne. Egymásra nézünk a lányommal, bólintunk, ugyanazt látjuk-halljuk, kimegyünk. Mögöttünk valami latin zenei ritmus vibrál, de ahogy távolodunk, egyre inkább úgy szól, mintha egy tengerjáró fedélzetén szórakoztatná a szalon-zenekar az unatkozó utasokat. Persze, lehet, hogy jó zene ez, csak nekünk nem volt vasárnap este antennánk hozzá, vagy Bona hülyéskedte túl magát és a koncertet. A földszinti büfében Molnár Zsolt, Háy és Petőcz támasztja a pultot, előttük rozéborok a pohárban. A hangulat már jó, igyekszem felzárkózni hozzájuk. Mindenki felszabadult végre, így aztán mindenki egyszerre akar „sztoriban” lenni, ugratjuk egymást, mind többet hadonászunk, és egyre folyamatosabban röhögünk. Röhögünk akkor is, amikor a nézők elhagyják az épületet, röhögünk még fönt az öltözőben is, ahol Zsolt kitűnő borait kóstoljuk végig, egy józan pillanatban eszembe jut, hogy Judit reggel dolgozni fog, nekem pedig indulnom kell Békéscsabára a színházba, elköszönés, egy búcsúölelkezés. Tűnődöm, hány évet kell várni ismét arra, hogy így, hárman, megint összejöjjünk. Judit gavallér, taxit rendel, és hazaszállítja az apját. A feleségem már alszik, jócskán túl vagyunk az éjfélen, csak Cook kapitány és Chaplin, a két macskánk várakozik rám hűségesen és kíváncsian az előszobában. Get Closer, mOmkUlt, dobol az agyamban a két szó, meg egyszerre látom azt a sok embert, akikkel találkoztam, akiket most nem említettem föl, mert bizonyára kimaradt volna valaki a felsorolásból, és az méltánytalan lenne bárkivel szemben, és méltatlan hozzám is, arcok, gesztusok, kézfogások, érintések, zenék, versek, sörök, borok, Binder, Cobham, Trilok Gurtu, a hármas költő-plakát hívása-hivalkodása a bejárat előtt, az öltöző feszkója és nyüzsgő hangzavara – csak sokára, nagyon sokára nyom el a nehéz, a háromnapos „virrasztásból” kiváltó álom.

Zalán Tibor

A GFS Trióról bővebben:
http://www.getcloserconcerts.com/event/gfs-trio/ 

Hírek

Beszámoló a leuveni Pirandello-konferenciáról

Kerber Balázs beszámolója az „Iconografie pirandelliane ‒ Immagini e cultura visiva nell’opera di Luigi Pirandello” konferenciáról (2017. június 8-9., KU Leuven).

Corso di Aggiornamento in Didattica dell'Italiano

Invito al Corso di Aggiornamento in Didattica dell'Italiano che si terrà all'Università di Szeged il 29-30 settembre 2017.

Magyar Dantisztikai Társaság június 2.

A Magyar Dantisztikai Társaság 2017. június 2-án, pénteken 15.30-kor tartja következő ülését. Előadó: Kelemen János, az előadás címe: Dante multikulturális forrásai és beszámoló a ravennai konferenciáról.

A kultúra lehetőségei - konferencia 2017. május 3-4.

A kultúra lehetőségei ‒ tudományterületek találkozása, változása és fejlődése Olaszországban és Magyarországon: konferencia a Budapesti Olasz Kultúrintézetben 2017. május 3-4-én.

ITADOKT Klub április 28.

ITADOKT Klub 2017. április 28-án az ELTE Olasz Tanszékén, előadók: Scheau Bernadett és Rosa Maria Marafioti.

Charlotte Delbo és az emlékezet többirányúsága

"A látás igazsága, az igazság látása. Charlotte Delbo és az emlékezet többirányúsága" címmel tart előadást Marczisovszky Anna az ELTE Olasz Tanszékén 2017. április 26-án 13.45-kor.

Magyar Dantisztikai Társaság március

A Magyar Dantisztikai Társaság 2017. március 31-én (pénteken) 15.30-kor tartja következő ülését az ELTE Olasz Tanszékén. Előadó: Várkonyi Bori, az előadás címe: Arcmotívum az Isteni Színjátékban – költészet és filozófia.

Amerikából jelentjük: Clevelandben is élnek olaszok

Mátyás Dénes beszámolója a clevelandi olasz közösségről.

A Magyar Dantisztikai Társaság januári ülése

A Magyar Dantisztikai Társaság 2017. január 27-én tartja következő ülését az ELTE Olasz Tanszékén. Előadó: Simon Gyula.

Pályázati kiírás

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Olasz Tanszéke, az ELTE Irodalomtudományi Doktori Iskola Italianisztikai Programja és a Balatonfüredi Költőverseny „Quasimodo” Alapítvány az alábbi pályázatokat írja ki a Költőverseny 25. jubileumi rendezvénye kapcsán.
Főoldal   |  Rólunk   |  Hírek   |  Konferencia   |  Klub   |  Írások, tanulmányok   |  Galéria   |  Kapcsolat
ELTE Olasz Tanszék, 1088 Budapest, Múzeum krt. 4/c. | Telefon., fax: +36 1 411 6563. | E-mail: info@itadokt.hu
Logo by Kovács Borbála Designed by Avalanche and coded by Netcube
Copyright © ITADOKT 2010. Minden jog fenntartva.