magyar   italiano

"Minden ember művész - a művészet tőke" szabadegyetemi kurzus összefoglalója

 A "Minden ember művész - a művészet tőke" - Az avantgárd irodalom nyelvi és műfaji kontextusai szabadegyetemi kurzus december 15-i, egyben ez évi utolsó előadását Dr. Szőke Annamária tartotta Nem léphetünk ugyanabba a folyóba? A performanszok újraelőadhatóságáról címmel.

 Az impozáns képi és hangi illusztrációval szemléltetett előadás a performansz művészi gyakorlatának történeti alakulását, illetve alapvető elméleti kérdéseit vetette fel, egyrészt a színházművészettel, másrészt a többi művészeti ággal való összevetésben is. A performansz megismételhetőségével kapcsolatos dilemmákat felvázolva többek között Altorjay Gábornak saját, 1967-es munkáját 2007-ben újraértelmező, 15 akció Marta Minujin-nak című előadását, illetve a Kis Varsó által rekontsruált Szentjóby-happeninget (Kizárás-gyakorlat. Büntetésmegelőző autoterápia, 1969-1972. Előadva: Direkt hét. Balatonboglár, Kápolnatárlat, 1972. július 1-7.) elemezte az előadó. Az euro-amerikai művészet köréből pedig Jaap Blonk Schwitters-interpretációját és Wolf Vostell egyes munkáit emelte ki. Allan Kaprow és mások értelmezését - melyek szerint a performansz alapvetően képzőművészeti eredetű fejlemény - kiegészítette például a John Cage vagy Nam June Paik egyes akciói nyomán felvetődő kérdésekre való reflexiókkal, valamint az irodalmi eredetű vagy nyelvközpontú eseménymunkák érdekességeinek felvillantásával.

A szabadegyetemi kurzus összességében izgalmas összképet villantott fel abból a gazdag jelenségegyüttesből, amelyet az irodalom- és a művészettörténet - akár történeti, akár kortársi vonatkozásban - általánosságban avantgárd, illetve kísérleti (experimentális) művészetként nevez meg. A különböző kutatási területeket és vizsgálati szempontokat képviselő előadók - az előadások sorrendjében: Szkárosi Endre, Gelencsér Gábor, Sőrés Zsolt, Veres Bálint, Havasréti József, Bengi László, Pál Ferenc, Kékesi Zoltán, Müllner András és Szőke Annamária - a konkrét elemzéseket a művészeti folyamatok kontextuális összefüggéseinek megvilágításával párosították, a jelenségek műfaji és nyelvi változatosságát pedig az elméleti kérdések szoros vizsgálatával kapcsolták össze.

 Az előadássorozat a tavaszi félévben új előadásokkal folytatódik, amelyekről az itadokt, illetve az elte.btk honlapja is tájékoztatást ad.

 

 

Hírek

19.4.24 Presentazione del sito web Giorgio Pressburger

Életének 81. évében elhunyt Kelemen János filozófus, italianista, a Dante kutatás nemzetközileg ismert szakértője, az MTA rendes tagja, akit kollégái és barátai legtöbbször Jimmy-nek szólítottak.

Kelemen János (Jimmy) 80. születésnapját ünnepeljük!

Kelemen János, Jimmy, 80. születésnapját június 7-én, szerdán ünnepeljük. Hely: Magvető Café, Dohány u. 13. Időpont: 2023 június 7. 18.00.-20.00.

MDT 2023. áprilisi ülése

Az MDT következő ülése 2023 április 21-én, pénteken, az Ókortudományi Társaság 17.00-tól kezdődő felolvasó déluránján lesz, melynek helyszíne: ELTE BTK "A" épület, Kari Tanácsterem. Előadó: Draskóczy Eszter, előadásának címe: A látomás mint irodalmi műfaj: ...

MDT 2023. márciusi ülése

A Magyar Dantisztikai Társaság következő ülését 2023 március 31-én, pénteken, 15.30-tól, a szokott helyen (ELTE Olasz Tanszék, Kardos Tibor terem) tartja. Előadó: Franco Ricordi Előadásának címe: La Commedia di Dante in una nuova interpretazione poetica, filosofica e teatrale ...

"A költészet 360 fokos létező" Szkárosi Endre költőre és italianistára emlékezünk 2023. március 22-én 18:00 órakor az Olasz Kultúrintézetben.

Az MDT következő ülésének időpontja: 2023. március 10.

Az MDT következő ülésének időpontja: 2023. március 10. Armando Nuzzo előadását hallgathatjuk meg.

Az MDT következő ülésének időpontja 2022. október 28. helyett NOVEMBER 4!!

Az MDT soron következő ülésén Csantavéri Júlia "Szerepek és színek. Egy színházi és egy televíziós. Pokol-adaptáció a Kádár-korból" c. előadását hallgathatjuk meg.

A Magyar Dantisztikai Társaság 2022 júniusi ülése

Király Erzsébet "«Itália bennük van». Művészi önértelmezések és Dante-kultusz a XIX-XX. század fordulóján" c. előadását hallgathatjuk meg a Magyar Dantisztikai Társaság következő ülésén.

A Magyar Dantisztikai Társaság 2022 májusi ülése

A Magyar Dantisztikai Társaság 2022 májusi ülésén Mátyus Norbert előadását hallgathatjuk meg a Pokol I. énekének allegórikus olvasatairól.
Főoldal   |  Rólunk   |  Hírek   |  Konferencia   |  Klub   |  Írások, tanulmányok   |  Galéria   |  Kapcsolat   |  Beszámolók
ELTE Olasz Tanszék, 1088 Budapest, Múzeum krt. 4/c. | Telefon., fax: +36 1 411 6563. | E-mail: info@itadokt.hu
Logo by Kovács Borbála Designed by Avalanche and coded by Netcube
Copyright © ITADOKT 2010. Minden jog fenntartva.