magyar   italiano

Minden ember művész - a művészet tőke 5.előadás

Az avantgárd szabadegyetemi kurzus 5. előadását Havasréti József, a Pécsi Tudományegyetem docense tartotta "Foglalkozása: popsztár. David Bowie - az avantgárd és a posztmodern között" címmel, melyben az angol származású, XX. századi popikon egyedülálló alakjával foglalkozott.


A popsztár intellektuális zenéjével - amelyet a folytonos stílusbeli megújulás és megújítás jellemez, a glam rocktól a soulig -, avantgárd külső megjelenésével és sajátos előadói stílusával minden későbbi zenészre nagy hatást gyakorolt. Ugyanakkor Bowie számára a zene csak egy közlésmód volt önmaga kifejezésére: ahol ő maga volt a közlendő. Személyiségének üzenete röviden talán ez lehetne: "Foglalkozásom: popsztár." Ezzel vált ő az adott korszakban posztmodern jelenséggé. Az előadó részletesen kitért a 'pop kaméleonjának' magyar vonatkozásaira is, ugyanis Bowie hatása figyelhető meg az első  - nagy hatású, ám rövid életű - magyar punkzenekar, a Spions elnevezésű rockjelenségben, amelynek a magyar "David Bowie"-ként elhíresült Molnár Gergely állt a középpontjában.



A szabadegyetemi kurzus következő előadását november 17-én 18 órakor az ELTE Összehasonlító Irodalom- és Kultúratudományi Tanszékének oktatója, Dr. Bengi László tartja "Szerkezet és sebesség - elméleti kérdések az avantgárdban" címmel. Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Hírek

Van-e értéke az emberi méltóságnak? Mezey Barna előadása

A "Van-e értéke az emberi méltóságnak?" szabadegyetemi kurzus következő előadását Mezey Barna tartja "Az emberi méltóság, mint aktuális jogi kérdés" címmel május 23-án, szerdán 18 órai kezdettel.

Avantgárd szabadegyetemi kurzus 8.előadás

Az avantgárd szabadegyetemi kurzus következő előadását Kékesi Zoltán tartja "Kortárs emlékművek és művészeti intervenciók" címmel, 2012. május 17-én csütörtökön 18 órakor.

Beszámoló dr. Dánél Mónika előadásáról az avantgárd szabadegyetemi kurzuson

Az ELTE BTK avantgárd szabadegyetemi kurzusának 7. előadását Dr. Dánél Mónika tartotta (ELTE Összehasonlító Irodalom- és Kultúratudományi Tanszék) Arctól falig - Maszkok, szerepjátékok Ladik Katalin művészetében címmel.

Avantgárd szabadegyetemi kurzus 7.előadás

Az ELTE BTK avantgárd szabadegyetemi kurzusának május 10-i előadását Havasréti József tartja "Az Agy-Rém. Hajas Tibor költői szövegei és a neoavantgárd poétikai eljárások" címmel.

ITADOKT Klub május 4-én

A következő ITADOKT klub május 4-én, pénteken 14 órakor lesz az ELTE BTK Olasz Tanszékén.

Avantgárd szabadegyetemi kurzus 5. előadás beszámoló

Az ELTE BTK avantgárd szabadegyetemi kurzusának 5. előadásán Müllner András (ELTE Média és Kommunikáció Tanszék) tartott előadást Azonosítatlan repülő tárgy. Erdély Miklós és a neoavantgárd akcionizmus címmel.

Donatella Fiorani előadása a BME-n

Április 25-én 14,15-kor a BME Építészmérnöki Karon Prof.ssa Donatella Fiorani (Università degli Studi di Roma „La Sapienza”) tart előadást Building Analysis - Typoligical and stratigraphic studies of masonry címmel.

Változás - Van-e értéke az emberi méltóságnak? következő előadás

A Van-e értéke az emberi méltóságnak? szabadegyetemi kurzus előadásai két hétig szünetelnek. A következő előadást MEZEY Barna tartja "Az emberi méltóság, mint aktuális jogi kérdés" címmel május 2-án 18 órakor.

Elsőkönyves író az Olasz Tanszéken

Április 20-án, pénteken délelőtt az ELTE Olasz Tanszékének vendége lesz Alessandro Mari, elsőkönyves olasz író, aki a Könyvfesztivál vendégeként jár Magyarországon.

Könyvbemutató és filmvetítés az Olasz Intézetben

Anna Maria Habermann "Il labirinto di carta" című könyvének bemutatója 2012. április 20-án, pénteken 16 órakor lesz a Budapesti Olasz Kultúrintézetben. A könyvbemutatót az "Il paese dei morti" című dokumentumfilm vetítése követi.
Főoldal   |  Rólunk   |  Hírek   |  Konferencia   |  Klub   |  Írások, tanulmányok   |  Galéria   |  Kapcsolat
ELTE Olasz Tanszék, 1088 Budapest, Múzeum krt. 4/c. | Telefon., fax: +36 1 411 6563. | E-mail: info@itadokt.hu
Logo by Kovács Borbála Designed by Avalanche and coded by Netcube
Copyright © ITADOKT 2010. Minden jog fenntartva.