Hajnal János műtermében

Hajnal János műtermében 


Giovanni Hajnal (azaz Hajnal János) a magyarországi murális művészet ígérete volt. Révész Imre mellett sajátította el a rajz és festészet alapjait a Kecskeméti Művésztelepen, majd a Képzőművészeti Főiskolán Aba-Novák Vilmos és Szőnyi István volt a mestere. 1945-ben kiállított Ferenczy Bénivel. Tizennyolc évesen gyalogosan jutott el Olaszországba, tanult Németországban és Svédországban is. A második világháború szörnyűségeit Magyarországon élte végig, majd 1948-ban végleg Olaszországba távozott. 97 évesen, az olaszországi magyar közösségben töltött ötvenkét év után, 2010-ben hunyt el Rómában.
 

Hajnal műveiből 2014 májusában a Római Magyar Akadémia kiállítást rendezett. A tárlat (amelyet a művész lányának és vejének – a hagyaték őrzőinek -- segítségével az Akadémia állandó kurátora, Németh Pál és ennek a rövid szövegnek a szerzője rendezett) célja az volt, hogy a magyar közönséget megismertesse Hajnal műveivel, valamint az olasz közönséget segítse az alkotóról való tudása elmélyítésében. A kiállítás, amelyhez kétnyelvű katalógus is készült, remélhetőleg előkészíti egy nagyobb szabású magyarországi bemutató létrejöttét, amely összesíti majd a művésszel kapcsolatos olasz és magyar művészettörténeti kutatások tanulságait. Az utóbbiakban Sümegi György járt élen, hiszen több kiállításon is szerepeltette az alkotót, és kiállítást rendezett Hajnal korai alkotói periódusáról (1997). Az évek során két portréfilm készült a művészről (Érdi Sándor 1993, Dékány István 2003), 1998-ban pedig Rádai Eszter készített vele rádióinterjút. Ezekből derül ki az a küzdelem, melynek során a kezdeti, de a háború és a változó politikai rendszerek által meg-megtört tanulóévek, majd a magyarországi időszak után sikerült újraindítania a pályáját néhány szerencsés véletlennek és a monumentális méretű művek alkotásában megmutatkozó tehetsége iránt nyitottnak mutatkozó döntéshozóknak köszönhetően. A Sixtus-kápolnában Michelangelo mennyezetfreskójának tanulmányozása közben egy teremőrtől kapta a tippet, hogy adjon be művet az egyházművészeti kiállításra 1950-ben. Figurális batikműveivel pályázott, amelyeknek a szervezők rögtön önálló termet biztosítottak. Így vett új lendületet a pályája Olaszországban. 


A pápai audencia-terem üvegablakihoz készült terv (1971)


Hajnal János olaszországi működése idején leginkább egyházművészként dolgozott. A számtalan olaszországi, amerikai, dél-amerikai, európai falkép-, mozaik- és üvegablak-megbízás és nyertes pályázat nyomán létrejött alkotások között olyan főművek bújnak meg, mint a Luigi Nervi által tervezett vatikáni audencia-terem hatalmas nonfigurális üvegablakai (1971), vagy a milánói dóm két periódusban készült ablakai (1953, 1988). a Ez utóbbiak a dóm üvegablak-restaurálásaiért, megóvásáért felelős helyettes építészvezető, Ernesto Brivio lelkesedését is kiváltották. Ebbe a sorba illeszthető a római S.ta Maria Maggiore ikonográfiai újításokat mutató rózsaablaka is (1995).
 
A római tárlat mégis arra törekedett, hogy az életművet több szempontból mutassa be, és a megbízásokra készült művek mellett az autonóm alkotásokra hívja fel a figyelmet. Ezek között az olasz kultúrához köthető festmények, grafikai művek, illusztrációk különleges helyet töltenek be. Dante illusztrálásához többször visszatért, néhány lapja be is került az 1989-es Dante-díszkiadásba, és szerepelt a Casa di Dante által rendezett „L’inferno Dantesco” című kiállításon. A római dialektusban író Trilussa (Carlo Alberto Salustri) „tanmeséinek” illusztrációi mellett a nagy erővel, de főként az alkotó maga számára készített tusrajz-, nyomat- és metszetformában készülő munkáiban történeti érdeklődés is tükröződött: ilyenek a salernói orvosi iskola Regola Sanitaria Salernitana illusztrációi. Giacomo Leopardi A remete rigó című költeménye által ihletett festménye is az olasz irodalommal való kapcsolatát mutatja. Az irodalom egyébként is meghatározó volt pályája során, a magyar költészet szeretete pedig a külföldön töltött évtizedek alatt sem csökkent. A Gulliver Hajnal személyes kedvence volt, amit nagy kedvvel illusztrált, de sosem adta ki a regényhez készült grafikákat. 


Dante: Isteni színjáték, Pokol III. ének, 1980-as évek


Kiállítani közel sem tudtunk annyi grafikai művet, amennyit az életmű gazdagsága lehetővé tett volna: Hajnal Aldo Palazzeschi műveihez készített vagy akár az egyházi megbízásra alkotott grafikai lapokat csak említeni tudtuk, beleértve a Olaszországban, vagy akár a háború után újjáéledő Magyarországon is készült számtalan újság-illusztrációt. A Magyar Nemzeti Galéria jóvoltából ugyan sikerült az ottani gyűjtemény Hajnal-grafikái közül néhányat a katalógusban elhelyezni, köztük az Apokalipszis című művet (1940 k.), amely középkori fametszetekre utaló világával a második világháború traumáját idézi fel, ami végigkísérte Hajnal művészetét.
 

A római tárlaton szerepelt az Olaszországba való költözése idején készült, Herkules egyik próbáját ábrázoló figurális batikműve. A technikával való kísérletezést (amit sokszor a festővászonhoz való hozzáférés nehézségei miatt választott) Magyarországon kezdte, a legfigyelemreméltóbbat, a Halotti beszéd batik-másolatát Aba-Novák Vilmos vette meg. 


Herkules, 1949


A Palazzo Falconieriben egy teljes termet szenteltünk a Hajnal életművén végighúzódó, néha a nagy murális megbízások kompozícióiban vagy éppen a grafikák lapjain előtérbe kerülő, és az alkotónak a téma iránti folyamatos érdeklődését bizonyító állatképeknek. Hogy mennyire nem csupán előkészítő tanulmányok, anatómiai tanulmányok ezek, azt erősíti az olasz szakértők által rendszeresen említett párhuzam Kokoschka állatképeivel. Hajnal már Budapesten is rendszeres látogatója volt az állatkertnek, Rómában folytatta ezt, így építve „privát állatkertjét”. Az állatok egyrészt az alkotói gondolkodás és módszer kiváló „terepét” képezik, hiszen a világ dolgaira és teremtményeire nyitott, kíváncsi, jó megfigyelőképességgel rendelkező és azt folyamatosan fejlesztő művész számára szabad teret nyújtanak. Ezeknek az ábrázolásoknak részét képezik mind az „élet után” skiccelt jelenetek, mind azoknak a kreatív fantázia által „megemésztett” és átdolgozott lenyomatai is. Az ábrázolt állatok valamiképpen az emberi világot tükrözik vissza, lecsupaszítva és leegyszerűsítve egy-egy tulajdonságot, hangulatot fogalmaznak meg. Az állat-képek nagy részét valamiféle melankólia, sötét hangulat lengi körül, de legalábbis az alkotóra oly jellemző groteszk szemlélet. A minden élőlény által közösen osztott szenvedésről, egyéni vagy társas magányról beszélnek, szinte egzisztencialista beállítódással. A fenti párhuzam különösen a majmokat ábrázoló nagyszámú kép esetében nyilvánvaló. Elidegenítés, magányosság, félelem, szorongás – ezek a hívószavak merülnek fel a bezárt állatok, majmok láttán. A sötét magányosság-érzet és szorongás, amelynek kifejezéséhez az emberi világot leképező állati karaktereket hívja segítségül az alkotó, a háború okozta bizalmatlanság, kiszolgáltatottság, csalódottság élményével minden bizonnyal összefüggésben áll. 


Állatkép (Majom), 1960-as évek


Hajnal a klasszikus mediterrán művészet tisztelete mellett északi útjai során a fauve-izmussal és az expresszionizmussal ismerkedett meg alaposan, kivívva a „pittore nordico” jelzőt, amellyel Olaszországban gyakran illették az évtizedek során. Lendületes, különösen állatokat ábrázoló grafikái, feszes kompozíciói kapcsán egy svájci kutató egyenesen a japán fametszőket emlegette. A harmincas évek elején közel került az Új tárgyiassághoz is: ez a nagy csoportnyi, szinte ismeretlen, Grosz és Dix karikaturisztikus, társadalomkritikus műveit idéző grafika nem csupán Hajnal egész életművét meghatározó szociális érzékenységének eredetét mutatja meg, hanem az Új tárgyiasság magyarországi jelenlétéről is adalékokkal szolgálhat.

Balázs Kata

További képek a galériában találhatók.