magyar   italiano

Fried Ilona: Őexcellenciája kívánságára


Fried Ilona: Őexcellenciája kívánságára.
Színház, kultúra és politika a fasizmus Olaszországában
Budapest: L’Harmattan, 2016, pp.366. 




Fried Ilona új kötete a pár éve olaszul közölt munkájának (Il Convegno Volta sul teatro drammatico. Roma 1934: un evento culturale nell’età dei totalitarismi, Corazzano: Titivillus, 2014) részben átdolgozott, kiegészített – és értelemszerűen magyar nyelvű – változata. A könyv fő témája: a totalitarizmus és a kultúra viszonyának vizsgálata. Mint a hátsó borítón olvasható, „az újonnan alapított Olasz Királyi Akadémia, az olasz fasizmus legfontosabb kulturális és tudományos intézménye 1934-ben a prózai színházról rendezte meg negyedik nemzetközi «Volta»-konferenciáját, mely - az intézmény céljához híven - az olasz kultúra új korszakát volt hivatott reprezentálni belföldön és külföldön egyaránt. […] Sok éves kutatása eredményeképp Fried Ilona italianista, színház- és kultúrtörténész az emblematikus eseményt felidézve betekintést enged kultúra és politika színfalai mögé, a hatalom és olyan kiemelkedő értelmiségiek, mint Pirandello, Marinetti, D’Annunzio kapcsolatába. A külföldi meghívottak, Walter Gropius, Gordon Craig, Sztanyiszlavszkij, Mejerhold, Stefan Zweig, Molnár Ferenc, Herczeg Ferenc, Németh Antal és a többiek jelenléte, illetve távolmaradása már érzékelteti, hogy Olaszország és Európa tragédia felé tart”. 

A nagyszabású kötet néhány fontosabb fejezetét az alábbiak képezik: (II.) „Fasizmus és modernitás, fasizmus és kultúra”; (III.) „A fasizmus és a polgári színház”; (IV.) „A fasizmus és az avantgárd, a fasizmus és a tömegszínház”; (V.) „Egy emblematikus konferencia: az 1934-es Volta-konferencia a színházról […]”; (VII.) „A függöny felgördül: a megvalósult konferencia”. A cím-megjelölések alapján is látható, hogy a szerző egy adott kulturális esemény vizsgálatán keresztül, ugyanakkor többféle megközelítésben szándékozta elemezni a fasiszta totalitarizmus és a kultúra érintkezési pontjait, e kettő egymásra kölcsönösen gyakorolt hatását. A terjedelmi korlátok miatt a továbbiakban néhány önkényesen kiemelt résszel próbálom illusztrálni a kötet jellemző témaválasztásait, vizsgálódási módszereit. 

Miért pont az 1934-es, említett konferenciára esett a szerző választása? Mint Fried a kötet előszavában hangsúlyozza, az azon évi „Volta-konferencia a prózai színházról sok szempontból emblematikusnak tekinthető mind az olasz, mind az európai kultúra és színház szempontjából. Az olasz kultúra és a színház szerteágazó kérdéseit a fasizmus politikai rendszerében, a totalitarizmus és a modernitás határmezsgyéjén, a harmincas évek nemzetközi vetületében értelmezhetjük” (p. 12). A színházművészetben egyre jelentősebbé vált a rendezői színház, és különösen jelentős fejezetet képvisel a futurizmus, „melynek fő áramlata a nacionalista, majd a fasiszta politikával bizonyos mértékig szimbiózisban létezik. A színház ugyanakkor ki is lép zárt teréből” – hangsúlyozza Fried –, „s nagy tömegrendezvények részévé, formájává is válik […]. A folyamat részeként a modernitásban a színház szerepe mellett a színházi struktúra is változott, a kommercializáció a korábbiakhoz képest nagyobb méreteket öltött” (p.14). A filmművészet és a rádió térhódításával a színház részben átértékelődött, részben háttérbe szorult; a szóban forgó konferencia egyik fő célja „a támogatások, az állandó állami színházak működésének európai léptékű összehasonlítása volt, s ezen keresztül annak demonstrálása, hogy más államok sokkal többet áldoznak a színházukra, mint az olasz” (p.14). 

Mussolinivel mint totalitárius diktátorral kapcsolatban Fried egyebek mellett kiemeli, hogy „a Duce kitűnően értett a szimbolikus beszéd tömegekre gyakorolt hatásához, a mítoszok felhasználásához, a múlt egyes szimbólumainak alkalmazásához. A tömeggyűlések, szimbólumok, rituálék, szinte tömegszínházi előadások erősítették a maga körül teremtett mítoszt” (p.21). Ezzel összefüggésben fontos szem előtt tartani, hogy „a tömegmegmozdulások, a politikai rítusok tömegekre gyakorolt hatásának lehetőségeit a [fasizmushoz képest] későbbi totalitárius rendszerek is felismerik. Az olasz fasizmus rituáléi feltehetőleg kölcsönöztek D’Annunziótól, s a politikai rítusokat olyannyira tökélyre vitték, hogy más hasonló rezsimek számára is mintaként szolgálhattak” (p.23), továbbá „a fasiszta hatalom […] modern felfogásban a «Zeitgeist» lényegét megértve használta fel az avantgárd művészetet is saját céljaira, így a futurizmus ösztönösségét és irracionalizmusát is, amely kitűnően beleillet saját eszmerendszerébe, akárcsak a futuristák elképzelése önnön szerepükről mint a «jövő megépítőiről»” (p.24) - amellett, hogy a fasiszta civilizáció egyik fő közvetítője az építészet volt. 

Mussolini az 1924-es Matteotti-gyilkosságot követően alakította ki értelmiség-politikáját, melynek megvalósításában kulcsszerepe volt Galeazzo Cianónak, aki „gondosan tanulmányozta a […] Göbbels-féle Reichministerium für Volksaufklarung und Propaganda felépítését, működését. […] 1934-ben Mussolini […] államtitkárságot hozott létre Ciano irányításával a Sajtó és Propaganda Államtitkársága […] néven. Az új hivatal tovább erősítette a kulturális rendszer centralizációját, tevékenységének köszönhetően az állami kontroll és a kulturális propaganda erősödött” (p.47). Az államtitkárságból – különböző fázisokon keresztül –alakították ki a Nemzeti Kultúra Minisztériumát, mely „a harmincas évek második felére már a kulturális és propaganda-tevékenységek igen széles körét tartotta irányítása alatt. Ellenőrzési jogot gyakorolt valamennyi megjelenő kiadvány felett, s elkobozhatott bármilyen, a rendszerrel szemben ellenséges publikációt” (p.47). A rezsim fő cenzora (1931-1943 közt) Leopoldo Zurlo lett, aki a hozzá beérkező, igen nagyszámú drámák több mint 90 %-át engedélyezte színházi vagy rádiós bemutatásra (p.49). E ponton megemlítendő, hogy a szóban forgó korszak a magyar dráma mellett „a magyar prózairodalom és a film nagy korszaka Olaszországban: a Baldini  Castoldi kiadó például csak Földi Lászlótól több mint tíz regényt jelentetett meg a harmincas évektől 1946-ig, de mellette Körmendi Ferenc, Zilahi Lajos, Csathó Kálmán, Herczeg Ferenc és mások is generációk olvasmányaivá lettek”, kiváltképp Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című regénye (melynek olasz kiadása először 1929-ben jelent meg) - hozzátéve, hogy Molnár színpadi darabjait már 1908-tól kezdve játszották Itáliában (pp.79-80). A nemzetközi színházi élet olasz recepcióját illetően 1923-1933 között nagy vendégrendezések és vendégjátékok valósultak meg Olaszországban (néhány nevet kiemelve: Adolphe Appia, Gaston Baty, Max Reinhardt, Jevgenyij Vahtangov, etc.; p.84), viszont a ’30-as évek második felére „a kultúrpolitika fokozatos merevedésével […] az olasz kultúra fokozatosan elszigetelődött” (p.86).
A fasizmus és az avantgárd kapcsolatát illetően mindenképp érdemes megemlíteni a BL 18 címen ismert, 1934-es experimentális tömegszínház-előadást, amely azonban nem aratott sikert. Mint Fried kiemeli, „formanyelvében a BL 18 merészebb és modernebb (ugyanakkor kidolgozatlanabb is) volt, mint amilyet a kor olasz színházi formanyelve megengedett. […] [F]elvethető, hogy az a kultúrpolitika, mely legfeljebb igen óvatos, lassú és moderált változást, igen visszafogott modernséget fogadott el a színházban (is), [végeredményben] nem tette lehetővé, hogy modernebb, más formanyelvet használó, más úton járó színház komoly szerephez juthasson, még akkor sem, ha az az ő ideológiájának apoteózisát volt hivatott hirdetni. A politikai akarat ez esetben önmagával került szembe” (p.98). 

Az 1932-es Volta-konferencia politikai-ideológiai hátterét illetően hangsúlyozandó, hogy „a fasiszta Olaszország az «új európai rend» eszméjével a nemzetek «hierarchiájára» építve, a fasiszta állam elhivatottságát közvetítette a külföld felé, hogy a maga totalitárius és illiberális eszméi alapján az I. világháború után létrejött egyensúlyt megváltoztassa” (p.113). E kontextusban, továbbá a Jugoszláviához való viszonyulás szem előtt tartásával „érdemes vizsgálni a Duna menti régióhoz való közeledést, amely figyelembe vette a magyar kormány revizionista törekvéseit, s a magyar-olasz barátsági és együttműködési szerződést is eredményezte. […] Klebelsberg Kúnó 1927 márciusában írta alá a kulturális-oktatási egyezményt, Bethlen István […] pedig […] április 5-én a barátsági, békéltető eljárási és választott bírósági szerződést [magyar-olasz viszonylatban]” (pp.113-114). Tehát e kontextusban zajlott az 1932-es Volta-konferencia: az olasz külpolitika „célja az olasz vezető szerep megteremtésének előkészítése volt az új európai rendszerben” (p.114). 

A kötet fő témáját, tehát az 1934-es Volta-konferencia szervezését illetően Fried a szervezők különböző csoportjait különbözteti meg. Az akadémikusok közt Pirandello, Marinetti, Massimo Bontempelli, és Ettore Romagnoli voltak a szervezőbizottság fő tagjai (pp.130-147), Silvio D’Amico – Pirandello asszisztense – egyfajta „külső segítőként” működött közre a szervezésben (pp.147-153). A konferencia egyik kulcsfontosságú vitatémáját vizsgálva többek közt megállapítható, hogy Silvio D’Amico „felismerte a nemzetközi világban a nagy rendezői reformokat, de a maga részéről a szerző, a drámaíró, valamint a kritikus primátusát hirdette. A színész «mindenhatóságának» eltűnésétől nem az újfajta rendezői színház eljövetelét várta, hanem a színházi struktúra átrendeződését, mely a szerző és a magafajta színházi szakember megerősödését eredményezi” (p.166). Mindezzel összefüggésben érdekes „a szerző mindenhatóságának nézete az avantgárd Marinetti szájából, aki nyitott a modernitás felé, otthonosan mozog a futurista színház vizuális, zenei, mozgásélményeiben, azonban szerzőként a «drámaköltő» központi szerepe mellett száll síkra” (p.166). 

Néhány híres meghívottal kapcsolatban megemlítendő, hogy G.B. Shaw, Gordon Craig és Molnár Ferenc nem fogadta el a meghívást (pp.178-184). A színház és a film rivális viszonyát illetően itt érdemes felidézni röviden Marinetti álláspontját: ő „a filmet a modern technika nagy vívmányának tekinti, kiemeli a vizuális, a dinamikára, sebességre vonatkozó jellemzőit, szembeállítja viszont a szóval, a költői eszközökkel, a gondolatok közvetítésével, amire viszont csak a dráma képes. Véleménye szerint a színház alapja a szó, a költészet” (p.214). A színház társadalmi missziójának témáját illetően is paradigmatikus jelentőségű Marinetti eszmefuttatása: ennek konklúziójának megfelelően nem kell „«semmi moralizmus, amely fékezné a gondolat férfias lendületét, hanem ennek a nagy mechanikus társadalomnak, amelyet az olaszok találtak ki és immár uralnak, egészséges, erős, szintetikus, dinamikus színházi interpretációja [kell]»” (p.235). A konferencia emblematikus jelentőségű díszelőadása a Gabriele D’Annunzio-féle Iorio leánya volt (pp.255-263). 

Fried kötetének – új ismeretanyagokban gazdag – további fejezeteiben tér ki a konferencia nemzetközi recepciójára, az olasz Színművészeti Akadémia megalapítására, Pirandello pályafutására és Marinetti budapesti látogatásaira.
A kötet nélkülözhetetlen tudományos forrásként szolgálhat mindenekelőtt a színháztudomány és az italianisztika kutatóinak, egyben izgalmas olvasmány a szélesebb olvasóközönség számára is.

Nagy József

Hírek

Beszámoló a leuveni Pirandello-konferenciáról

Kerber Balázs beszámolója az „Iconografie pirandelliane ‒ Immagini e cultura visiva nell’opera di Luigi Pirandello” konferenciáról (2017. június 8-9., KU Leuven).

Corso di Aggiornamento in Didattica dell'Italiano

Invito al Corso di Aggiornamento in Didattica dell'Italiano che si terrà all'Università di Szeged il 29-30 settembre 2017.

Magyar Dantisztikai Társaság június 2.

A Magyar Dantisztikai Társaság 2017. június 2-án, pénteken 15.30-kor tartja következő ülését. Előadó: Kelemen János, az előadás címe: Dante multikulturális forrásai és beszámoló a ravennai konferenciáról.

A kultúra lehetőségei - konferencia 2017. május 3-4.

A kultúra lehetőségei ‒ tudományterületek találkozása, változása és fejlődése Olaszországban és Magyarországon: konferencia a Budapesti Olasz Kultúrintézetben 2017. május 3-4-én.

ITADOKT Klub április 28.

ITADOKT Klub 2017. április 28-án az ELTE Olasz Tanszékén, előadók: Scheau Bernadett és Rosa Maria Marafioti.

Charlotte Delbo és az emlékezet többirányúsága

"A látás igazsága, az igazság látása. Charlotte Delbo és az emlékezet többirányúsága" címmel tart előadást Marczisovszky Anna az ELTE Olasz Tanszékén 2017. április 26-án 13.45-kor.

Magyar Dantisztikai Társaság március

A Magyar Dantisztikai Társaság 2017. március 31-én (pénteken) 15.30-kor tartja következő ülését az ELTE Olasz Tanszékén. Előadó: Várkonyi Bori, az előadás címe: Arcmotívum az Isteni Színjátékban – költészet és filozófia.

Amerikából jelentjük: Clevelandben is élnek olaszok

Mátyás Dénes beszámolója a clevelandi olasz közösségről.

A Magyar Dantisztikai Társaság januári ülése

A Magyar Dantisztikai Társaság 2017. január 27-én tartja következő ülését az ELTE Olasz Tanszékén. Előadó: Simon Gyula.

Pályázati kiírás

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Olasz Tanszéke, az ELTE Irodalomtudományi Doktori Iskola Italianisztikai Programja és a Balatonfüredi Költőverseny „Quasimodo” Alapítvány az alábbi pályázatokat írja ki a Költőverseny 25. jubileumi rendezvénye kapcsán.
Főoldal   |  Rólunk   |  Hírek   |  Konferencia   |  Klub   |  Írások, tanulmányok   |  Galéria   |  Kapcsolat
ELTE Olasz Tanszék, 1088 Budapest, Múzeum krt. 4/c. | Telefon., fax: +36 1 411 6563. | E-mail: info@itadokt.hu
Logo by Kovács Borbála Designed by Avalanche and coded by Netcube
Copyright © ITADOKT 2010. Minden jog fenntartva.