"Dolce vita? Az olasz Liberty és Design 1900-1940" kiállítás
Dolce vita II. – Kiállítás Párizsban"Tegnap meghalt az Idő és a Tér."
A Futurizmus radikálisan az egész Univerzum megváltoztatására törekszik, szándékosan provokáló, polgárpukkasztó, kihívó, harsona hangnemben. Néhány közismert részlet az első kiáltványból, amit több mint száz követ majd.
2. "… a lázadás lesznek költészetünk lényeges elemei."
3. "… a kihívó mozgást, a lázas álmatlanságot, a futólépést, a halálugrást, a pofont és az ökölcsapást magasztaljuk."
4 . "… a világ nagyszerűsége új szépséggel gazdagodott:a sebesség szépségével…."
9. "A háborút akarjuk dicsőíteni- a világ egyetlen megtisztítóját-,a militarizmust, a patriotizmust, a felszabadultak destruktív magatartását, azokat a szép elveket, melyekért meghal az ember, és a nő megvetését."
10. "Le akarjuk rombolni a múzeumokat, a könyvárakat, az akadémiák minden fajtáját…"
11. "Múzeumok: temetők!"...
A párizsi terrortámadások árnyékában nehéz újraolvasni ezeket a sorokat. Filippo Tommaso Marinetti (1876-1944), "Európa koffeinje" 1909-ben jelenteti meg a párizsi Le Figaro hasábjain az első futurista kiáltványt, ami szándékának megfelelően ökölcsapásként hat. A kozmopolita Párizs nagyon sok, egymástól eltérő modern irányzat kialakulásának színtere, érdekes módon a Futurizmusra kevésbé
érzékeny. Az irodalomban Proust, Gide, Mallarmé és nem utolsó sorban az olasz származású Guillaume Apollinaire már elindították a megújulás folyamatát, a képzőművészetben a Posztimpresszionisták, a Vadak és a Kubisták már meghatározó szereplői a modern művészetnek.
A Futurizmus igazi színtere Olaszország és Oroszország lesz, gyakran párizsi közvetítéssel, amint azt látni lehetett a Futurista kiáltvány megjelenésének 100. évfordulója tiszteletére a Pompidou Központban megrendezett, nagyszabású kiállításon: Le Futurisme à Paris - Une avant-garde explosive (2009).
A Dolce vita?… kiállítás viszont Párizsban az ismert alkotókon, műveken túl eddig soha nem látott anyagot mutatott be, főleg olaszországi magángyűjtemények anyagából.
A Futurizmus "a századok legkiemelkedőbb csúcsán", a technikai fejlődés, iparosodás, a modern nagyvárosok felgyorsuló világában az Ember és Környezet radikális, totális megváltoztatását követeli teljes hévvel, sebességgel, pusztító energiával,új esztétikai alapokra helyezve a művészi tevékenységet. Marinetti hatására Giacomo Balla (1871-1958), Umberto Boccioni(1882-1916), Carlo Carrà (1881-1966), Luigi Russolo (1883-1947), Gino Severini(1883-1966) 1910-ben közzéteszik A futurista festők manifesztumát.
Felfogásuk szerint az új képzőművészet alapja a Dinamizmus. Szerintük az Életet nem mozdulatlanságában, hanem állandóan változó mozgásában kell ábrázolni. Ehhez a látvány
szimultán, többrétegű mozgását kell visszaadni. Az új látvány megjelenítéséhez a filmművészet, a fotó eszközeihez hasonló technikát alkalmaznak. A mozgást egymás-mellé sorakozó képrészletek jelenítik meg, mint például Balla híres-hírhedt emblematikus képe: A pórázon vezetett kutya dinamizmusa (1912). Idő és mozgásfázisok egymásra-helyezése jellemző a képekre. Gino Severini Hajlító táncosnő (1915, Párma, Fondazione Magnani Rocca) című képéhez használati utasítás szolgál arról, hogyan lehet
a spárgával összekötött végtagokat mozgatni (ld. melléklet). Játékosság, humor, optimizmus, - a háttérben az I. világháború.
.jpg)
Gino Severini: Hajlító táncosnő
A nézőpont, a perspektíva megváltozik: nem horizontális, hanem vertikális. Az állandó mozgásban lévő urbanisztikus környezetet felülről látjuk, vagy repülőről, mint például Umberto Boccioni Szimultán víziók című, (1912, Wuppertal, Von der Heydt-Museum) és Tullio Crali Carlingue (1938, magángyűjtemény) című, itt kiállított képein. A színek élénkek, néha rikítóan agresszívak. A város, mint az átalakuló világ egy zajos, színes, örökmozgó tere. A futurizmus híres alkotásai (a felsorolás hosszú lenne), a sorozatmozgások, absztrakciók sokféle módon kifejezik azt az életérzést, célkitűzést, amit a Futurista festők manifesztuma költői szépséggel fogalmaz meg:
"A tér nem létezik többé. Valójában az utca esőtől ázott burkolata a villamos lámpák fényében, mérhetetlenül egész a föld közepéig vájódik. Kilométerek milliói választanak el a naptól, ez azonban nem akadályozza meg, hogy az előttünk álló ház ne legyen a nap korongjába foglalva (…) Lényegében minden mozog, minden rohan, minden változik a legnagyobb gyorsasággal. Egy körvonal sohasem áll mozdulatlanul előttünk, hanem szünet nélkül feltűnik, majd elvész, és a recehártyán a képnek egy állandó benyomását adja, a tárgyak mozgás közben megsokszorozódnak, egymást követve eltorzulnak, mint a gyors rezgések a térben, melyet befutnak. Eszerint egy vágtató lónak nincs négy lába, hanem húsz és mozgásuk háromszög alakú."
Umberto Boccioni: Visioni simultanee
A Dolce vita-kiállítás a futurizmusnak megszokottól nagyon is eltérő oldalát mutatja be Giacomo Balla és Fortunato Depero alkotásain keresztül. A kiállítás egyik terébe belépve színes, festett bútorok, zöld, sárga, piros, kék, a magyar népművészet színei, csak a motívumok mások. Balla római otthonának étkezője (1918, magángyűjtemény). Balla, az irányzat elveinek szellemében változtatja meg környezetét. Olcsó, illetve hulladék-anyagot is felhasználva bútorokat, használati tárgyakat, lámpákat, szekrényeket, szőnyegeket… készít. A festett plafontól az ajtókilincsig minden "kézműves" munka. Mintegy demonstrálva, hogy el kell törölni a határokat az ún. "magas művészet" és a hétköznapi kézművesség között.
Ennek jegyében 1915 után kinyitja a nagyközönség előtt római családi otthonát. A Casa Balla mint az átalakított futurista környezet valóságos tere. Példája nyomán sorra nyílnak az ún. Casa d'arték. Ateliers/műterem-laboratóriumok, összejövetelek, interdiszciplináris találkozások, emberi kapcsolatok helyszínei, ahol eltűnnek a társadalmi határok is, művészet és kézművesség azonos szintre emelkedik, ahol az alkotásokat ipari szériákban, mindenki számára hozzáférhetően lehet elkészíteni. Itt értjük meg a ma is nemzetközi tekintélyű olasz design kezdetét. Balla az első, aki a divat iránt érdeklődik. "Agresszív, dinamikus, kényelmes, higiénikus, vidám, felvilágosító, változó, aszimmetrikus, tünékeny és változatos" legyen öltözetünk - ahogyan ezt Balla a "Futurista anti- neutrális/semlegesség-ellenes öltözködés manifesztumában” (1914) megfogalmazza. A kiállítás egyik darabja a Futurista mellény (1924-25, Guiddonia, Fondazione Biagotti Cigna), mögötte fénykép: Marinetti és a futuristák csoportja Balla tervezte mellényekben.
A következő tér Fortunato Depero (1892-1960) különös világából ad ízelítőt. Nagyméretű szőnyegek, plakátok, fából készített játékok, makettek. Harsány színek, vidám, játékos elemek. Párizsi tartózkodása során Depero színházi díszletet, kosztümöket tervez Gyagilev híres Orosz balettje számára. Roveretóban nagysikerű Futurista házat nyit 1919-ben.
.jpg)
Fortunato Depero: Cavalcata Fantastica
Visszatérés a Rendhez
Az I. világháború esztelen barbársága, milliós emberáldozatai (köztük számos művész is) újabb irányzatok kialakulásához is vezet, amelyek központi gondolata a racionalitás, a rend vágya. A futurista sebesség- és mozgáskultusz elleni lázadás újfajta klasszicizmushoz vezet. Legfontosabb művészi csoportosulásai közül (1910- 1930 között) a "Dolce vita? " kiállítás három irányzatot emel ki: a metafizikus festészetet, a mágikus realizmust és a Novecentót, illetve ezek alkotóit.
A metafizikus festészet középponti alakjai Giorgio De Chirico (1888-1978) és testvére, az Alberto Savinio (1891-1952) néven alkotó költő, festő, zeneszerző, teoretikus. A De Chirico-testvérek 1915-ben a ferrarai katonai kórházban találkoznak a futurista Carrával, és így hozzák létre az új irányzatot, amelyhez majd többen is csatlakoznak. Ennek európai fóruma a Valori Plastici (1918-23) elnevezésű folyóirat, melyet a neves művészetszervező, könyvkiadó, Mario Broglio (1891-1948) hoz létre azzal a céllal, hogy a régi európai értékekhez való visszatérést hirdesse. Az állandó Mozgást az Időtlenség vágya váltja fel. De Chirico furcsa, álomszerű képein görögországi születése, a müncheni festőakadémia és a német filózófia hatása érződik. Furcsa, misztikus, onirikus álmok, kontempláció, szimbolista képzetek. Friedrich, Böcklin képeinek világa, motívumai jelennek meg korai képein, mint például Az óra talánya (1911). A De Chirico-testvérek 1911-14 között Párizsban élnek, az európai avantgárd központjában.
De Chirico szokatlan környezetbe, megtévesztő perspektívába, üres terekbe helyez el építészeti elemeket, romokat, szobrokat, egymástól idegen tárgyakat. Mozdulatlan melankólia, nyomasztó csönd uralja képeit. Az emberi alakot 1-2 portré, önarckép jelzi, mint az ismert Önarckép Euripidész mellszobrával (1922-23, magángyűjtemény).
Majd egyre inkább bábuk, próbababák, maszkok helyettesítik, váltják fel az embert. Szem, száj nélküli, kifejezéstelen oválisok, afrikai, keleti maszkokra, Brâncuși szobraira emlékeztetve.
De Chirico Az archeológusok (1927, Róma, Carlo Bilotti Gyűjtemény) című festményének ülő, maszk-fejű emberpárja is furcsa képzeteket idéz: antik örökség? gyermekkor? szülők? játék?
pszichoanalízis? A Délutáni melankólia (1913, a Pompidou-központ tulajdona) előterében két articsóka áll, a távolban, furcsa perspektívában egy gyárkémény előtt elhaladó mozdony (De Chirico apja vasúti mérnök volt). Odavetett tárgyak egy elidegenített, magányos világban. Különös kép az 1927-es Bútorok a völgyben (Rovereto, MART). Két egymással szembenálló fotel egy régi tükrös ruhásszekrény előtt, a háttérben antik rom. Álom és valóság határán, a tudat által kivetített tudatalatti asszociációk sorozatával találkozunk. Természetesen a Szürrealisták mozgalma jut eszünkbe, csakhogy mindez már tíz évvel korábban megjelenik De Chirico képein, nem utolsó sorban barátja, Guillaume Apollinaire (1880-1918) hatására. A szürrealista kifejezést is Apollinaire használja először a Teiresziász emlői című alkotás (1906) műfaji megjelöléseként, a mozgalom célkitűzéseit pedig majd André Breton (1896-1966) fogalmazza meg a Szürrealizmus kiáltványában 1924-ben. A részben olasz származású Apollinaire költészete (Szeszek, 1913, Kalligramok, 1918) nagy hatással van kortársaira: a versek szabad asszociációi, az automatizmus, a szimultanizmus a kubistákhoz közelíti, képversei az évezredes hagyományokhoz. Apollinaire képzőművészeti írásai, kritikái meghatározó jelentőségűek.
Giorgio Morandi (1890-1964) Metafizikus csendélet című képén (1918, Párma, Fondazione M. Rocca) nincsenek emberi figurák, csak tárgyak. Ezen a képen még ezek az egyszerű tárgyak is hátat fordítanak a szemlélőnek. A maszk már csak egy kettévágott fej fele.
Alberto Savinio (1891-1952) élesen rombolás-ellenes, anti-futurista, antimilitarista, antibolsevik, sokoldalú művész, költő, festő, zeneszerző, karmester, színházi alkotó, és nem utolsó sorban teoretikus. Savinio kiállított képei még enigmatikusabbak, mint az ismertebb idősebb testvéré, De Chiricóé. Jó példa erre Az erdőben elhagyott tárgyak című festménye (1929, magángyűjtemény): élénk színű, különös tájban rózsaszín dombok alján felhalmozott tárgyak. Szürrealista asszociáció-halom egy ember nélküli világban. Szatirikus irónia árad a Különös család (1947, magángyűjtemény) eltorzított alakjaiból, vagy a betegségtől, tumortól való félelem is? A szülők (1931, magángyűjtemény) embertestű, madárfejű párja villámok, tűz, romok között a görög mitológia világát idézi.
Filippo de Pisis (1896-1956) metafizikus tájképei (1916-24) Giotto és az olasz Primitívek költői ihletéséről, valamint a francia festészet (Manet, Corot…) hatásáról tanúskodnak.
Az olasz metafizikus festészet, elsősorban De Chirico világa nagy hatással van a katalán Salvador Dali (1904-1989), a belga René Magritte (1898-1967) festészetére, de a filmes Michelangelo Antonioni képi világára is, és nem idegen Buzzati Tatárpusztájától sem. Magritte 1927-30 között Párizsban találkozik De Chiricóval. Képei játékosabbak, tökéletes technikával egyszerű tárgyakat (alma, pipa, kalap) szokatlan kontextusba helyez. Nála a maszkot, mint például Az ember fia című önarcképen, zöld alma takarja (a Beatles híres média-cégének logója a magritte-i Apple nyomán!), vagy az arcokat burkolja leplekbe a festő, mint például Szeretők (1927-28) című képén.
A Megállított Idő
A metafizikus festészettel párhuzamosan és vele ellentétben alakul ki a mágikus realizmus irányzata: a legnagyobb hitelességgel, realizmussal megfestett portrék, tájak érzelem nélküli világot mutatnak, ahol megállt az Idő. Ennek az irányzatnak Antonio Donghi (1897-1963) a legjelentősebb képviselője, akit a párizsi látogatók, mint ahogy jómagam is, ezúttal fedeztek fel igazán, holott zárkózott természete ellenére Donghi a nemzetközi kiállítások állandó vendége volt. A kiállítás plakátja is az ő alkotása: Circo equestre (1927). Donghi a "mozdulatlan mozgás" ("l'azione immobile") művésze, ami ellentétben áll korának, elsősorban a futurizmusnak a mozgáskultuszával és figuráinak lételemével is, hiszen legtöbbjük artista, bohóc, utcai énekes, balerina, mutatványos, akiknek lételeme az állandó mozgás, a zajos nyüzsgés. Különös érzést kelt a látogatóban az időtlen mozdulat, a megállított pillanat hatása. Megkövült figurák, szomorú szemű hétköznapi hősök állnak velünk szemben. Nézésükben különös, megfoghatatlan melankólia, várakozás, szorongás, levegőtlenség, némaság. Mintha a valóságtól szándékosan elzárkózva élnének, vagy mintha mi járnánk egy, a valóságból kizárt világban.
Passzív ellenállás ez egy fasizálódó világban? Vagy a "látható dolgok mögötti, magasabb rendű gondolat " keresése a Valori Plastici folyóirat eszmeisége nyomán?
A festésmód hihetetlenül precíz, rendezett, mániákusan pontos, a portrék, enteriőrök a XVII-XVIII. századi mesterek klasszikus szabályait követik: klasszicizmus mint a káosz ellensúlyozója.
A kiállításnak a Párizs utcáit elárasztó plakátján a Circo equestre (1927, Milánó, Etro Gyűjtemény tulajdona ) furcsa bohóc-karmester párosa Thomas Mann(1875-1955) Mario és a varázsló című novelláját juttatja eszünkbe, amely egy1926-os olaszországi utazás nyomán íródott (1929). " …parancsolás és engedelmesség egylényegűek, föloldhatatlan egységet alkotnak; aki engedelmeskedni tud, az parancsolni és megfordítva: az egyiknek gondolata bennfoglaltatik a másikban, amint a tömeg és vezér bennfoglaltatnak egymásban…" A kép teatralitása a felcserélhető szerepekre, azok kettősségére, a manipulálhatóságra is utal.
Felice Casorati híres portréja Silvana Cenniről (1922, magángyűjtemény) a Quattrocento tradícióinak stílusában, ugyanazt a várakozó magányt, kommunikáció-képtelenséget, teatralitások mögé rejtőző, nyomasztó egyedüllétet, melankóliát rejti. Ubaldo Oppi (1889-1942) portréi, mint például A festő felesége / Velencei portré (1921, magángyűjtemény) már a Novecento mozgalma felé mutatnak.
Novecento Italiano
A Rendhez, a klasszikus latin értékekhez, a harmonikus formákhoz való visszatérés irányzata ez, amit Margherita Sarfatti (1880-1961) befolyásos művészetkritikus alapít 1922-ben, hét művész társaságában: Sironi, Funi, Bucci,Marussig, Malerba, Dudreville és Oppi, később, rövid ideig, De Chirico, Carrà és Casorati is csatlakozik hozzájuk. Margherita Sarfatti a kor egyik legbefolyásosabb személyisége. Gazdag és nagyon művelt velencei zsidó családból származik, a progresszív szocialista mozgalom híve, férjével, Cesare Sarfattival Milánó legbefolyásosabb politikusait, művészeit tudhatják baráti körükben. (Az érdekesség kedvéért: Sarfatti Marinetti ügyvédje.) Margherita Sarfatti 1909-től a Szocialista párt Avanti! című lapjának munkatársa. Itt találkozik Benito Mussolinivel, és anyagilag, valamint befolyásával elősegíti annak felemelkedését, mecénása, szeretője, majd a fasiszta párt legbefolyásosabb propagandafőnöke lesz. 1925-ben Dux című Mussolini-életrajza nemzetközi bestseller lesz, óriási erkölcsi és anyagi hasznot, szerződéseket hozva a fasiszta pártnak. A Novecento Italiano első nagy nemzetközi megnyilvánulása az 1926-os kiállítás, ahol a művészet hatalmának tudatában Mussolini is felszólal.
Sötét tónusú, enigmatikus, groteszk kép Malerba Maszkok című festménye (1922, Róma, Galleria Nazionale d'Arte Moderna), Mario Sironi Az építész című munkája (1922, magángyűjtemény) pedig az építész szimbolikus alakját helyezi előtérbe az esztétikai megoldás helyett.
"Adolfo Wildt (1868-1931), az utolsó szimbolista".
Franciaországban szinte ismeretlen művészt mutat be a kiállítás, sőt az Orsay múzeum az Orangerie múzeumban önálló kiállításon (a fenti címmel) ismerteti meg Wildt szobrászművészetét a francia és a nemzetközi közönséggel. Egyedülálló, semmiféle avantgárd irányzathoz, csoportosuláshoz nem tartozik, ugyanakkor hivatalos megrendeléseket kap, Margherita Sarfatti kegyeltje (a róla és a Ducéról készített mellszobor a propaganda része). Témaválasztása is excentrikus. Halotti maszkok, eltorzult, fájdalmas arcok, egyedülálló kompozíciók tökéletes kivitelezése. Expresszionizmus keveredik a legfenségesebb antik és reneszánsz hagyományokkal és a klimti dekorációs elemekkel.
A Novecento esztétikai ideálja elsősorban az Iparművészet megújulását segíti elő. A gazdag tradicionális kézművesség az új design-tervezőkkel, művészekkel sorozatgyártásra alkalmas tömegcikkeket hoz létre, magas színvonalon. Giò Ponti (Milánó, 1891-1979) a Rinascente áruházlánc számára tervez használati tárgyakat, porcelán étkészleteket, amelyeket a Richard-Ginori porcelán-manufaktúra gyárt a középosztály számára. Ponti az egyik legtermékenyebb, legsokoldalúbb művésze korának: 1928-ban ő hozza létre például a Domus nevű magazint, amely azóta is az építészet, design nemzetközileg is legjelentősebb fóruma. A kiállításon számos egyedi, sőt extravagáns porcelán- és kerámia-alkotás látható a Richard-Ginori Gyűjtemény anyagából. Ponti egyes darabjainak iróniáját a ma oly divatos Jeff Koons (1955-) is megirigyelhetné!
A muránói tradicionális üveggyártás is átalakul. Az 1295 óta létező Barovier-dinasztia kristálycsodái nyomán, amelyeket a legnagyobb mesterek (Tintoretto, Tiziano) képein is láthatunk, új technikával és új anyagokból - fém és üveg, üveg és porcelán, átlátszó tej-üveg - csodálatos egyedi műremekeket alkotnak az iparművészek, s ezekből néhány a kiállításon is látható.
Az ipari design felé
1926-ban fiatal lombard építészek csoportja Gropius és Le Corbusier elméletei nyomán megalakítják a Gruppo 7 csoportot, létrehozva ezzel az ún. olasz racionalista építészet és design irányzatát. Beton, fém, ipari elemek, absztrakt művészet, racionalista építészet társul a Bauhaus elemeivel és Moholy-Nagy László foto-kísérleteivel, Kandinszkij festményeinek hatásával, más multidiszciplináris művészi hatásokkal. Az olasz művészek pontosan tudják, ismerik az európai művészeti irányzatokat, Párizs mindig a figyelem középpontjában van. Több alkotás vagy fotó mutatja Mario Radice és Cesare Cattaneo alkotásait, a reprezentatív közös alkotás mégis a Comóban nyíltan a fasizmusra utaló Casa del Fascio, Giuseppe Terragni (1904-1943) építész tervei alapján (1932-1936).
Terragni tehetsége, sorsa külön fejezetet érdemel. "Fémből, betonból, üvegből költészetet" teremt. A Casa del Fascio" korának egyik legletisztultabb építészeti alkotása, funkcionális és esztétikus. Nagyméretű fotók, makett mutatja be az épületet, és a híres Sant'Elia-fotelt . Az olasz absztrakt művészet 1935-ös kiállításának jelképes darabja Bertelli Dux-szobra, amelyet aztán minden méretben, mindenféle anyagból, sorozatban gyártat a rendszer (ld. melléklet).
Renato Bertelli: Dux
A "Dolce vita? Du Liberty au Design Italien 1900-1940" kiállítás célja bemutatni a nagyközönségnek a két világháború tragédiái ellenére is kialakuló, rendkívül gazdag művészeti irányzatokat, kevésbé ismert vagy szinte ismeretlen művészeket, az ún. Italian style, vagyis az olasz stílus kialakulását, az olasz design genezisét.
A Grand Palais 2006-os, Italia Nova, une aventure de l'art italien, 1900-1950 című gyűjteményes kiállítása pedig kifejezetten a festészetet mutatta be. De Chiricónak gyűjteményes kiállítása volt a Musée d'Art Moderne de la Ville de Paris-ban 2009-ben, a Futuristáknak szintén gyűjteményes kiállítást szenteltek 2009-ben.
A párizsi Exposition International des Arts décoratifs et industriels modernes már 1925-ben kiemeli a Futuristák és Giò Ponti alkotásainak jelentőségét!
A fenti kiállítás arra is rámutat, hogy milyen nagy jelentősége van a politechnikai szakképző iskoláknak a tradicionális mesterségek fenntartásában, amelyek elsősorban szociális szándékkal jönnek létre, mint például a Scuola Umanitaria, Milánó -1903!
A Dolce vita? Az olasz Liberty és Design 1900-1940 című kiállítás óriási sikerrel mutatta be az olasz kreativitásnak a tragikus történelmi háttér ellenére kibontakozó sokszínűségét. A francia nagyközönség most találkozhatott először az olasz festészet és az iparművészet remekműveket létrehozó dialógusával.
Daoudal Gertrud