magyar   italiano

Búcsú Sallay tanár úrtól

Pál Ferenc

Karunk egykori jeles oktatójától, utóbb professzor emeritusától, a magyarországi italianisztika kimagasló alakjától veszünk ma végső búcsút.
Sallay Géza professzor úr, akit a teremtő egy hosszú, munkás élet után, szellemi képességeinek teljes birtokában szólított magához – hiszen szinte az utolsó pillanatig tanította az olasz doktori program hallgatóit – ahhoz a háború után felnőtt, de mára már igencsak megfogyatkozott, nagy nemzedékhez tartozik, amelynek szellemi kisugárzása máig érezhető. Az Eötvös Kollégiumban együtt tanult többek között Klaniczay Tiborral, Szauder Józseffel, Németh Lajossal, Horányi Mátyással, Sárosi Bálinttal, Nemeskürthy Istvánnal, és hozzájuk hasonlóan meghatározó szerepet vállalt a magyar szellemi életben, nemcsak tanulmányaival, amelyek az ELTE évkönyveiben, a Világirodalmi Évkönyvben, a Filológiai Közlönyben, és irodalmi folyóiratokban jelentek meg, hanem azzal is, hogy bekapcsolódott abba a munkába, amely az ELTE Bölcsészettudományi Karának Olasz Tanszékét századévnyi előzmény után nemzetközileg is elismert, önálló tudományos műhellyé alakította a második világháborút követő évektől kezdve. Szauder József, Kardos Tibor után elvállalva a tanszékvezetést, az Olasz Tanszéket Közép-Európa legnagyobb olasz tanszékévé tette, ahol a hetvenes-nyolcvanas években csaknem húsz oktató és három lektor vezetése alatt több mind háromszáz hallgató tanult, és emellett még arra is volt ereje és kezdeményezőkészsége, hogy befogadja és támogassa a nagyobb neolatin nyelvek közül még hiányzó portugál nyelv oktatását, amely az általa vezetett tanszék égisze alatt szerveződött meg, és vált önálló tanszékkel rendelkező diszciplínává.
Sallay professzor úr méltatói és tisztelői leginkább peripatetikus tudósi és tanári arculatát emelték és emelik ki, valóban, igazi tudós volt, aki egyetemi oktatóként, tanárként nem a magamutogató, időt rabló közéleti nyüzsgést tekintette céljának, hanem a könyvtárakban és a kutatószoba mélyén folytatott tanulmányokat, a magányos olvasást. Meglehet, ez az elmélyülésre való hajlam is hozzájárult ahhoz, hogy az Olasz Tanszék – a felszabadult mediterrán életöröm ellenére, amely nemcsak a közös megmozdulásokat, hanem az előadásokat és a szemináriumokat is belengte – az oktatók, kutatók és hallgatók tényleges közössége, valódi szellemi műhely lehessen, ahol a szakmai kapcsolatokon túl az együttes megmozdulások során kisarjadó barátság is összetartotta az oktatókat. Ha megengedhetem magamnak a kissé személyes hangot, egyetemi pályafutásom máig legkedvesebb időszakaként emlékszem azokra a hónapokra és évekre, amikor a napi órák végén összegyűltünk Sallay tanár úr szobájában, hogy egy sakkparti után elinduljunk valahová együtt vacsorázni. Mégsem a sakkparti és a vacsora maradt meg bennem, bennünk leginkább, hanem a professzor úr egy-egy mondata, amelyben összefoglalta és továbbadta legutóbbi olvasmányait, vezetgetve, tanítgatva bennünket, fiatalabb és idősebb kollégáit is hatalmas tudásával és bölcsességével.
Egy klasszikus értelemben vett tanárt vesztettünk el Sallay Géza professzor úrral, akinek tudományos munkásságára, oktatói tevékenységére, rendíthetetlen nyugalmára megbecsüléssel és tisztelettel kell gondolnunk, sőt hozzátenném még, nosztalgiával kell visszagondolnunk rá nyüzsgő és zaklatott korunkban.
A Bölcsészettudományi Kar vezetősége és tanárai, osztozva a gyászoló család fájdalmában, hosszú időre megőrzik emlékét.


Szkárosi Endre


A lépték és a léptek

Sallay Géza halálára

Tisztelt Gyászoló Gyülekezet, tisztelt Gyászoló Család, Kedves Barátaim!

Életének 86. évében - hatvankét évi folyamatos tanítás után - Sallay tanár úr szép csendben elengedte egykori és mai tanítványai, köztük ifjú és – mint mi számosan - immár régi kollégái kezét. A maga türelmes módján, szótlanul tudtunkra adta, hogy most már az ő háttérből vigyázó figyelmét nélkülözve kell továbblépnünk közös otthonunk és munkahelyünk, az ELTE Bölcsészkara Olasz Tanszékének irodalomoktatásában, az italianisztikai doktori program munkájában, az olasz irodalom és kultúrtörténet tudományos kutatásának és intézményi fejlesztésének területein.
Sallay Géza kiemelkedően végzett középiskolai tanulmányai után azonnal az Eötvös Collegium diákja lett, ahol a későbbi tudományos élet számos jelentékeny alakjával és a jövő más szereplőivel, leendő írókkal, politikusokkal folytatta egy szakmai közösségben az említett intézményben közismerten elmélyült, sokoldalú és intenzív tanulmányait, itt képezte ki magát az olasz irodalom - végül is - első számú, legjobb ismerőjévé és tudósává. Egyetemi tanulmányai befejeztével, 1950-ben (ugyanazon évben, amikor életre szóló szövetséget és házasságot kötött Zsuzsával) azonnal az Eötvös Loránd Tudományegyetem korábban Szauder József, akkor már Kardos Tibor vezette Olasz Tanszékére került, ahol a későbbiekben kandidált, és amelynek vezetését Kardos professzor 1972-ben bekövetkezett halála után átvette. 1991-ben a vezetést átadta utódjának. 1996-ban nyugdíjba vonult, de óráit, ha lehet, még odaadóbban vitte tovább, és doktori kurzusait élete utolsó hónapjáig megtartotta. A 20. század utolsó éveiben lett egyetemünk professor emeritusa. Összességében elmondható tehát, hogy - szinte egyedülálló módon - 62 éven át kötődött tanszékünkhöz, karunkhoz, egyetemünkhöz, az ELTE egyik legrégibb "motorosa" volt 2012. augusztus 6-án bekövetkezett haláláig. Ez a kapcsolat akkor sem szakadt meg, amikor 1969 és 72 között Padovában tanított.
Hosszú életpályájából adódik egykori és nemrégeni tanítványainak szinte megszámlálhatatlansága, és az a tény, hogy mai - idősebb, fiatalabb - italianistáink jelentős része is tanítványaként tekinthetett - és tekinthet - rá. Amint az a meghatóan ironikus, ugyanakkor számára nyilván szívfacsaró tény is, hogy útitársait, barátait, kollégáit, saját nemzedékének tagjai közül sokakat ő magának kellett, felelősséggel és méltósággal, elbúcsúztatnia.
Most, hogy immár visszavonhatatlanul őrá került a sor, mindenekfölött rendkívüli tudását kell felidéznünk, amely az italianisztikában kimeríthetetlennek látszott, de tekintélyesnek a klasszikus és modern filológiában, valamint az irodalomtudomány számos más területén is. Sallay tanár úr peripatetikus típusú tudós volt, aki akkor volt elemében, ha szóban, „face-to-face”, tanítási órán és közös beszélgetésekben, szakmai konferenciákon előadva vagy hozzászólva tehette irigylésre méltóvá tárgyi és kontextuális tudását, mély elemzőkészségét, az összefüggések iránti érzékenységét, illetve azokat illető tapasztalatát, valamint emberi bölcsességét.
Irányadó volt érdeklődésének és tudásának tágas, a humanizmus legjobb hagyományainak megfelelő perspektívája, ugyanakkor kohéziója is. A humanizmus és a reneszánsz kultúrájában való ritka otthonossága viszonylag ismert volt szakmai körökben, már kevesebben érzékelhették, hogy a modernitás olasz irodalmát ugyanolyan mélyen és összefüggően ismerte és elemezte – én magam a legutóbbi évtizedek olasz költészetének tárgykörében sem ismertem nála jártasabb kollégát.
Bámulatos volt szinte tévedhetetlen esztétikai és történeti minőségérzéke, ugyanakkor az emberi minőség iránti elkötelezettsége is. Számtalanszor csodálkozhattam rá, hogy a változatos eredetű és bonyolultságú problémákról – legyenek azok szakmaiak, emberiek, eljárásmódbeliek – szinte mindig ugyanazt gondoltuk, azzal a nagy különbséggel, hogy a problémákat kísérő vívódásokon ő már többnyire túl volt, így őt már csak a „nettó” bölcsesség vezérelte. Léte, figyelme, elérhetősége biztonságérzetet adott mindannyiunk számára a tanszéken, a doktori programban, a szűkebb szakmai környezetben.
Így voltak és vannak ezzel régi és mostani tanítványai is, akiket élete utolsó hónapjában is tanított még. Csendes ragaszkodással és csodálattal szerették, és pótolhatatlanok lesznek számukra az ő utolérhetetlen Dante-, Petrarca- vagy éppen Machiavelli-„lektúrái”.
Mindettől az élet anyagi valóságában most búcsút kell vennünk. Gyászoló családja: felesége, Zsuzsa, gyermekei, Zsuzsa, András, Kati, unokái: Tibor, András, Zsolt és Angéla mellett a mi számunkra is üres marad a Bakáts tér. 8. sz. ház első emeletén található dolgozószobája, ahol az utóbbi egy-két évben óráit, kurzusait tartotta, ahol szakmai és baráti megbeszéléseinket folytattuk. De még üresebb lesz az a szoba azért is, mert egyedülálló, fantasztikus minőségű és tekintélyt parancsoló darabszámú szakmai könyvtárát az Olasz Tanszékre hagyta - és e könyvek között, immár nem az anyagi, de a nagyon is érezhető szellemi valóságban ott lesz ő is a diákjaival, doktoranduszaival, kollégáival, talán csak a szivarszag fog mérséklődni az idők során.
Üres marad a helye a szobájában, széke az értekezleteinken, megbeszéléseinken, egy kicsit a folyosó is magányosabb hely lesz igyekvő, apró léptei, a botja és a kezében szorongatott kis szatyra nélkül - de éppen ő tudja - most is! - a legjobban, hogy a diákok kedves zsongása, jövésmenése, vizsga előtti izgalma mint dús tenyészet, benövi a hiány helyeit, miközben nyitva hagyja az emlékezet szubtilis tereit.
Írásait, az általa szerkesztett kiváló könyveket forgathatjuk a továbbiakban is: A renaisscance tanulmányokat éppúgy, mint Campanella Napvárosát vagy a Garibaldi-kötetet, a Modern olasz költők-et, és remélhetőleg hamarosan tiszteleghetünk emléke előtt azzal az új, modern olasz költészeti antológiával, amelyet – mintegy az előző folytatásaként - még együtt szerkesztettünk készre az Eötvös Kiadó számára az elmúlt évek során. És reméljük, lesz folytatása az általa megkezdett és olyannyira szívén viselt Pascoli-kötetnek is.
Az ő tudása és minőségérzéke nélkül "certamente" nehezebb lesz mindannyiunknak az italianisztikai oktatás és kutatás körében – ám a hiánya kötelez is: épp arra, hogy a távozta nyomán maradt szakmai űrt gondos, aprólékos, de nagyralátó munkával betöltsük.
Rajta leszünk. Addig is búcsúzunk tanárunktól és kollégánktól, mesterünktől, Sallay Géza professzor úrtól - Ég veled, "tanár úr", de kérünk, olykor-olykor látogass meg bennünket értekezleteinken, szakmai vitáink során, nehéz helyzeteinkben és örömteli perceinkben egyaránt, és légy a segítségünkre a továbbiakban is.
Most már a járás is könnyebben fog esni neked. Számítunk Rád.


Baranyi Ferenc

Végül is nem tisztáztuk Zsuzsival, az özveggyel, hogy a barátok vagy a tanítványok nevében búcsúztassam-e Gézát?
Ám ebben az esetben ezt nem is fontos tisztázni. Gézánál ugyanis a legnagyobb természetességgel eshetett egybe a két dolog. Volt olyan nap, hogy délelőtt reszkető inakkal kollokváltam nála Vergából, délután pedig együtt támasztottuk a pultot egy Molnár utcai borozóban, ahol a Fradi bajnoki esélyeiről éppúgy szó esett, mint Dante endecasillabóiról. Én húszéves voltam, ő harmincegy 1957-ben. Neki köszönhettem, az olasz tanszék fiatal adjunktusának, hogy egyáltalán bölcsészhallgatónak mondhattam magam, nem egészen egy évvel azután, hogy néhány napig a monori járási Forradalmi Ifjúsági Bizottság választott elnöke voltam. Ötvenhat decemberében megpróbáltam az egyetemről kidisszidáltak valamelyikének a helyére suba alatt bekerülni. Előtte hiába próbálkoztam kétszer is, osztályidegen voltam, ikszes származású, nem volt esélyem, hiába szerepeltem jól a felvételi vizsgákon. Nos, ötvenhat decemberében egy ütemmel lemaradtam, már beteltek a megürült helyek, amikor rejtekhelyemről előkerültem. Herczeg tanár úr elintézte, hogy vendéghallgatóként bejárhassak az olasz tanszék óráira, Géza óráira is. A mindig nyugodt, sodrából szinte kihozhatatlan adjunktus iránt már az első perctől bizalommal voltam, neki mutattam meg első Pascoli-fordításaimat, az Arano, a La cavalla storna, a Festa lontana általam magyarított változatait. Elismerően bólintott, és meghívott a már említett borozóba. Ott és a Veres Pálné utcai üzemegységben aztán szinte naponta támasztottuk a pultot. Barátjává fogadott, vendéghallgatóként. Lénye, személyisége a talponállókban is tiszteletet parancsolt, a leghátsóbb gondolataimban sem fordult meg, hogy én ezzel a barátsággal akár csak egyetlen percre is visszaéljek. De az első perctől rokon léleknek éreztem őt.
Nyolcvanéves korában két diákja interjút készített vele, amelyben gyermekévei színhelyéről, a pestlőrinci állami lakótelepről szólva ilyesmit mondott: "Volt hangulata annak a lakótelepnek, mert fák nőttek ott, voltak akácosok, kis poros térségek, úgyhogy ez jellemezte nyarainkat: egy kis porszag akácillattal vegyülve."
Nekem ettől egy régi versem ugrott be, amely így kezdődött: "Ó csenevész akác, amelynek átfehérlik / virága múltamon, te vitted volna égig / tekintetem, mikor a porfelhőn alig / emelkedtek fölül göcsörtös gallyaid?" Nos, ez a közös, poros-akácos atavisztikus élmény is szerepet játszott abban, hogy hamar barátok lettünk.
Ötvenhét júliusában aztán ő felvételiztetett, formális volt az egész, hiszen a vendéghallgatás hónapjai alatt pontosan felmérte, hogy mit tudok, mit érek - és mire lehetek képes. Ám ez nem lett volna elég: a monori pártkorifeusok mindent elkövettek, hogy megakadályozzák egy "ellenforradalmár" egyetemi felvételét, Gézának a legfelsőbb fórumokon kellett küzdenie értem. Végül hivatalosan is bölcsészhallgató lettem. Naponta ültem Géza óráin délelőttönként a tanszéken, délután pedig "magánúton" magyarázta nekem a világot. És az ő csöndes szavainak a hatására én, a "horthysta főjegyző" fia, a hőbörgő ellenforradalmár, aki nem sokkal előbb még kálvinista kántor is voltam, szép lassan átóvakodtam a politikai küzdőtér baloldali térfelére, ahol most is fellelhető vagyok. Mert Gézának sikerült megértetnie velem, hogy történelmi igazságokat a tisztességes ember nem sérelmei fénytörésében vizsgál, hanem az eszével és a lelkiismeretével. Mondhatnám úgy is: világnézetemet, amely ma is iránytűm, Sallay Gézának köszönhetem. Éppen ezért nekem ő szentember marad mindörökké. Mondják, hogy kicsit ráérős és feledékeny volt, mérhetetlen műveltségét és bölcsességét papírra vetni általában vonakodott. Egyszer egy akadémiai előadást állítólag úgy tartott meg "séróból", hogy közben üres lapokat hajtogatott, felolvasást színlelve, nehogy azt hihesse bárki is, hogy nem készült fel kellő alapossággal. A szakdolgozatomhoz már elsőéves koromban ígért egy Flamini-könyvet, amit máig nem kaptam meg tőle. Mindegy. A fontos az volt, hogy emberségből is példát tudott adni nekünk, a tanítványainak, nem csupán ismeretanyagunkat növelte. Az utóbbi években gyakran voltunk náluk Majtényi Zoliékkal. Ettük a pappardellát, ittuk a chiantit. Most, augusztus 8-án is hivatalosak voltunk a Bakáts tér 8-ba. De erre a látogatásra már nem kerülhetett sor. Pedig munkamegbeszélés is lett volna, hisz egy testes Pascoli-kötet kiadását terveztük hárman. Abból sem lesz már semmi. De Géza nem semmisült meg a halálával. Bennünk él tovább, a tanítványaiban. Hadd búcsúzzam tőle egy Pascoli-verssel, amelyet az ő "rendelésére" fordítottam le nemrég:

MELANKÓLIA

Tengelice dalol, már alkonyat van,

barátokon s a jövendőn merengek,

a jegenyék, míg járok egymagamban,

a végtelen homály felé sietnek.

Barátaim, elgondolom vidáman

- s ez édesíti sok futó napom -,

hogy a mind jobban mélyülő homályban

magamat boldognak álmodhatom.

Dalolj, kis tengelic, kísérjen ének

örökös útamon, mely hív sötéten,

derítsd ezt a sápadt, bús vidéket,

a lelkem is vigaszra lel zenédben,

hozz vissza elnémult melódiákat,

hálás szivembe mind-mind visszaszálljon,

fakult emlékeim ha újra fájnak:

vigasztalan már nem lehet halálom.

Hírek

Beszámoló a leuveni Pirandello-konferenciáról

Kerber Balázs beszámolója az „Iconografie pirandelliane ‒ Immagini e cultura visiva nell’opera di Luigi Pirandello” konferenciáról (2017. június 8-9., KU Leuven).

Corso di Aggiornamento in Didattica dell'Italiano

Invito al Corso di Aggiornamento in Didattica dell'Italiano che si terrà all'Università di Szeged il 29-30 settembre 2017.

Magyar Dantisztikai Társaság június 2.

A Magyar Dantisztikai Társaság 2017. június 2-án, pénteken 15.30-kor tartja következő ülését. Előadó: Kelemen János, az előadás címe: Dante multikulturális forrásai és beszámoló a ravennai konferenciáról.

A kultúra lehetőségei - konferencia 2017. május 3-4.

A kultúra lehetőségei ‒ tudományterületek találkozása, változása és fejlődése Olaszországban és Magyarországon: konferencia a Budapesti Olasz Kultúrintézetben 2017. május 3-4-én.

ITADOKT Klub április 28.

ITADOKT Klub 2017. április 28-án az ELTE Olasz Tanszékén, előadók: Scheau Bernadett és Rosa Maria Marafioti.

Charlotte Delbo és az emlékezet többirányúsága

"A látás igazsága, az igazság látása. Charlotte Delbo és az emlékezet többirányúsága" címmel tart előadást Marczisovszky Anna az ELTE Olasz Tanszékén 2017. április 26-án 13.45-kor.

Magyar Dantisztikai Társaság március

A Magyar Dantisztikai Társaság 2017. március 31-én (pénteken) 15.30-kor tartja következő ülését az ELTE Olasz Tanszékén. Előadó: Várkonyi Bori, az előadás címe: Arcmotívum az Isteni Színjátékban – költészet és filozófia.

Amerikából jelentjük: Clevelandben is élnek olaszok

Mátyás Dénes beszámolója a clevelandi olasz közösségről.

A Magyar Dantisztikai Társaság januári ülése

A Magyar Dantisztikai Társaság 2017. január 27-én tartja következő ülését az ELTE Olasz Tanszékén. Előadó: Simon Gyula.

Pályázati kiírás

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Olasz Tanszéke, az ELTE Irodalomtudományi Doktori Iskola Italianisztikai Programja és a Balatonfüredi Költőverseny „Quasimodo” Alapítvány az alábbi pályázatokat írja ki a Költőverseny 25. jubileumi rendezvénye kapcsán.
Főoldal   |  Rólunk   |  Hírek   |  Konferencia   |  Klub   |  Írások, tanulmányok   |  Galéria   |  Kapcsolat
ELTE Olasz Tanszék, 1088 Budapest, Múzeum krt. 4/c. | Telefon., fax: +36 1 411 6563. | E-mail: info@itadokt.hu
Logo by Kovács Borbála Designed by Avalanche and coded by Netcube
Copyright © ITADOKT 2010. Minden jog fenntartva.