Beszámoló dr. Dánél Mónika előadásáról az avantgárd szabadegyetemi kurzuson
Az ELTE BTK avantgárd szabadegyetemi kurzusának 7. előadását Dr. Dánél Mónika tartotta (ELTE Összehasonlító Irodalom- és Kultúratudományi Tanszék) Arctól falig - Maszkok, szerepjátékok Ladik Katalin művészetében címmel.Az előadó a Poemim című performansz (1980) és a Fűketrec kötetből az Egy című hangköltemény mélyreható elemzésével – de az Élhetek az arcodon? c. regényre és néhány fotóra is kitérve - mutatta be Ladik Katalin sokrétű és összetett művészetét, amelyben a befogadó állandó átalakulásoknak lehetett és lehet fül- és szemtanúja. Ezek a finom fokozatú átalakulások emberi és nem emberi között éppúgy megfigyelhetők hangokban, mint látványban és mozdulatokban, egyszer érzékelési viszonyokban, másszor identitás-folyamatokban.
Megtudhattuk, hogy Ladik Katalinnál az identitás a sokféleség egysége,’a maszkok és szerepek közössége’, mely kiválóan érzékelhető a képi és hangi egymásra rétegzettségben vagy a mediális érintkezéseknél.