magyar   italiano

Beszámoló a debreceni kirándulásról

Kirándulás Debrecenbe

A november 10-11-i hétvégén – az immár szokásosnak tekinthető, félévenkénti „tanulmányi kirándulás” új fejezeteként - Debrecenben járt a doktori hallgatók kis csoportja: Szkárosi Endre tanár úr, a régebbi hallgatók közül Dombi Anikó és Zombori Áron feleségével, a volt olasz szakos Kollár Emíliával, valamint két elsőéves doktorandusz, Berényi Márk és Giulio D'Angelo.

A jó beszélgetésekre alkalmat adó vonatút után elsőként a debreceni Református Kollégiumba vezetett az utunk, ahol megtekintettük a sok kuriózumot kínáló iskolatörténeti kiállítást, a kollégium patinás könyvtárát, Csokonai Vitéz Mihály emlékszobáját és az oratóriumot, amely a magyar országgyűlés ideiglenes otthona volt az 1848/49-es szabadságharc során. Érdekesnek bizonyult a szintén itt található (református) egyháztörténeti múzeum gyűjteménye is.

Innen a MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központba mentünk, ahol Puskás Istvánnal, a debreceni olasz tanszék oktatójával is találkoztunk. 1 órakor angol nyelvű vezetésen vettünk részt az Alkony - A figuratív festészet nemzetközi tendenciái című kiállításon, majd megtekintettük a múzeum állandó gyűjteményéből készült aktuális kiállítást, amelyen olyan műremekek láthatók, mint Mednyánszky László, Gulácsy Lajos, Vajda Lajos, Ámos Imre, Korniss Dezső, Erdély Miklós, Lakner László és mások festményei. Itáliai múzeumokban és képtárakban edzett lábtempónk révén időnkből futotta még a Kondor Béla megrázó életművét prezentáló képtár-rész megtekintésére is.

A múzeumlátogatások után a Debreceni Egyetem Olasz Tanszékére voltunk hivatalosak, ahol Pete László tanszékvezetővel és a tanszék két oktatójával, Puskás Istvánnal és Puskás Katalinnal találkoztunk. Meghitt szakmai beszélgetést folytattunk tanszékeink és programjaink helyzetéről, a szakmai lehetőségekről és korlátokról, illetve a távolabbi kilátásokról. A beszélgetést vacsora mellett folytattuk tovább, és a belvárostól a Nagyerdőn található kollégiumi szállásunkig vezető nagy sétával zártuk a napot.

Másnap délelőtt megnéztük a Szent Anna-templomot és a Debreceni Református Nagytemplomot, majd – ismét vonaton, nagyokat beszélgetve - hazatértünk Budapestre.

A kirándulás képei a Galériában tekinthetők meg (köszönet értük Áronnak, aki végig fényképezett a kirándulás alatt!)


Dombi Anikó

Hírek

Életének 81. évében elhunyt Kelemen János filozófus, italianista, a Dante kutatás nemzetközileg ismert szakértője, az MTA rendes tagja, akit kollégái és barátai legtöbbször Jimmy-nek szólítottak.

Kelemen János (Jimmy) 80. születésnapját ünnepeljük!

Kelemen János, Jimmy, 80. születésnapját június 7-én, szerdán ünnepeljük. Hely: Magvető Café, Dohány u. 13. Időpont: 2023 június 7. 18.00.-20.00.

MDT 2023. áprilisi ülése

Az MDT következő ülése 2023 április 21-én, pénteken, az Ókortudományi Társaság 17.00-tól kezdődő felolvasó déluránján lesz, melynek helyszíne: ELTE BTK "A" épület, Kari Tanácsterem. Előadó: Draskóczy Eszter, előadásának címe: A látomás mint irodalmi műfaj: ...

MDT 2023. márciusi ülése

A Magyar Dantisztikai Társaság következő ülését 2023 március 31-én, pénteken, 15.30-tól, a szokott helyen (ELTE Olasz Tanszék, Kardos Tibor terem) tartja. Előadó: Franco Ricordi Előadásának címe: La Commedia di Dante in una nuova interpretazione poetica, filosofica e teatrale ...

"A költészet 360 fokos létező" Szkárosi Endre költőre és italianistára emlékezünk 2023. március 22-én 18:00 órakor az Olasz Kultúrintézetben.

Az MDT következő ülésének időpontja: 2023. március 10.

Az MDT következő ülésének időpontja: 2023. március 10. Armando Nuzzo előadását hallgathatjuk meg.

Az MDT következő ülésének időpontja 2022. október 28. helyett NOVEMBER 4!!

Az MDT soron következő ülésén Csantavéri Júlia "Szerepek és színek. Egy színházi és egy televíziós. Pokol-adaptáció a Kádár-korból" c. előadását hallgathatjuk meg.

A Magyar Dantisztikai Társaság 2022 júniusi ülése

Király Erzsébet "«Itália bennük van». Művészi önértelmezések és Dante-kultusz a XIX-XX. század fordulóján" c. előadását hallgathatjuk meg a Magyar Dantisztikai Társaság következő ülésén.

A Magyar Dantisztikai Társaság 2022 májusi ülése

A Magyar Dantisztikai Társaság 2022 májusi ülésén Mátyus Norbert előadását hallgathatjuk meg a Pokol I. énekének allegórikus olvasatairól.

Szkárosi Endrére Faragó Dániel emlékezik

Faragó Dániel beszéde Szkárosi Endre temetésén 2022. április 12. napon a Farkasréti Temetőben
Főoldal   |  Rólunk   |  Hírek   |  Konferencia   |  Klub   |  Írások, tanulmányok   |  Galéria   |  Kapcsolat   |  Beszámolók
ELTE Olasz Tanszék, 1088 Budapest, Múzeum krt. 4/c. | Telefon., fax: +36 1 411 6563. | E-mail: info@itadokt.hu
Logo by Kovács Borbála Designed by Avalanche and coded by Netcube
Copyright © ITADOKT 2010. Minden jog fenntartva.