Avantgárd szabadegyetemi kurzus 2.előadás
Az ELTE BTK avantgárd szabadegyetemi kurzusa március 8-án Szkárosi Endre A szavalattól a hangversig. Költői paradigmák: Marinetti, Schwitters, Artaud, Isou című előadásával folytatódott. Az előadó a költészet hangi dimenziójának modernkori visszavételéből két alapmodellt vezetett le. Az egyik a szavalaton, a deklamáción alapszik, és részben ennek színpadi hagyományára támaszkodik, másfelől azonban radikálisan újraértelmezi a helyzetet. Marinetti és a futurizmus "dinamikus és szünoptikus deklamációja" a mintapélda minderre. A másik modell a dadaista hangvers kialakulásával indul fejlődésnek, és főként Kurt Schwitters "következetes költészet"-elméletével teljesedik ki. Ez a költői közlést alapvetően az ábécé elemeire, a fonémára és főleg a betűre alapozza.
A 20. század második felében, még mielőtt a technológiai fejlődés felgyorsulna (a magnetofon megjelenésétől tovább...), mindkét modell radikális változáson megy át. Antonin Artaud a deklamáció hangtartományát extrém módon kitágítja, és elszakítja a szöveg jelentéses vagy érzelmi tartalmától, így a szavalat a szövegtől független útra kerül. A lettristák, elsősorban Isidore Isou pedig a fonetikus költészet schwittersi alapjait radikalizálja tovább, egyrészt a fonéma részekre bontásával, másrészt az emberi vokalitás nyelven túli regisztereinek funkcionalizálásával.
A szabadegyetemi kurzus következő előadását március 22-én Sőrés Zsolt (MTA Irodalomtudományi Intézet) fogja tartani, Andy Warhol Silver Factoryje - az Ideiglenes Autonóm Terület egyik lehetséges modellje címmel.